ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Nézői rovat – rendezetlen viszonyok a Keszeg utcában
Feltöltötte mjudit - szerda 07 március 2012 - 16:07:15
Híradónk nézői rovatában egy, a váci Keszeg utcából érkezett lakossági kéréssel foglalkozunk. A város déli lakópark-övezetében élők arra panaszkodnak, hogy évek óta nem rendezett ki foglalkozik az utak karbantartásával, illetve a csapadékvíz-elvezetésével. Szerkesztőségünk felkereste a körzet önkormányzati képviselőjét, Kiss Zsoltot, aki elmondta: a lakópark kiépítése egy magánberuházás volt, amelyben az utcák szilárd burkolatának megoldása nem szerepelt, a városnak pedig jelenleg nincs pénze arra, hogy leaszfaltozza az érintett utakat.

Szerk.: Wernke Á.

Nem egyszerű a közlekedés a váci Keszeg utca lakóinak. A földúton hatalmas gödrök és kátyúk alakultak ki az évek során – a korábban leszórt zúzott kőnek pedig már csak helyenként lelhetők fel a nyomai. Egy-egy nagyobb esőzés után szinte járhatatlanná válik az út, a Horgásztói és a Déli utcákról lezúduló víz pedig már többször elárasztotta a házakat.

Stirlcula József, lakó, Keszeg utca, Vác
„Tavaly nyáron júniusban innen az összes víz beömlött ebbe az utcába, a Keszeg utcába, igencsak intenzíven kellett lapátolni, hogy ne ússzon az egész társasház”

A körzet önkormányzati képviselője Kiss Zsolt kérdésünkre elmondta: a probléma megoldásához változtatni kellene az ilyen eseteket szabályzó önkormányzati rendeleten, kihasználni a pályázati lehetőségeket és összefogva az ott lakókkal, közösen rendbe tenni az utcákat.

Kiss Zsolt János, képviselő, 6. sz. vk., Vác
„Véleményem szerint, a déli lakóparkok utcáinak megoldása az a város rendeletének újra-szabályozásával oldódhatna meg, méghozzá annak a rendeletnek az újra-szabályozásával, amely a közművek fejlesztésével foglalkozik a városon belül. A lakossági önerőket illetve a város hozzájárulásának százalékait szabályozza, mert a legnagyobb probléma az, hogy a külterületek és a belterületek azok különböző százalékban vannak meghatározva, így nem egyenrangú partnerként tekintenek a külterületi lakosokra, ahol sokkal nagyobb igény lenne a közművek, így az utak felújítására is.”

A képviselő hozzátette: az önkormányzat korábban is segített már egy-egy utca felújításában, de voltak olyanok is, akik ezt visszautasítva saját maguk oldották meg az aszfaltozást. Kiss Zsolt felhívta a figyelmet arra a lehetőségre is, hogy amennyiben ilyen és ehhez hasonló problémájuk van a lakosoknak, hívják fel a Váci Városfejlesztő Kft zöld számát, vagy írjanak a hibabejelentőre, mert saját tapasztalatai szerint is mindig gyorsan és hatékonyan történik intézkedés.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.