|
|
ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!
Egészséges Életmód Program – interaktív előadás a Boronkayban
|
Feltöltötte NAT - csütörtök 15 március 2012 - 18:21:20 |
|
Az egészséges életmódra nevelés, valamint a drog prevenció és a baleset-megelőzés jegyében szerveztek újabb interaktív előadást a Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány munkatársai. A rendezvényt ezúttal a Boronkay György középiskola diákjainak tartották meg. Mint arról korábban már beszámoltunk, a szervezet közel 10 millió forintot nyert el pályázaton az Egészséges Életmód Program megszervezéséhez a városban. A váci óvodásoknak és iskolásoknak szóló rendezvénysorozat három éven át fog tartani, melynek keretében különböző érdekes és látványos foglalkozásokat tartanak a szervezők. Az Egészséges Életmód Program előadásai minden váci óvoda és iskola számára nyitottak, valamint az alapítvány nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy rendezvényeiken a fogyatékkal élők is tevékenyen részt vehessenek. Az előadások iránt érdeklődők bővebb információt Bíró Györgytől kaphatnak a képernyő alján olvasható elérhetőségeken. Szerk: Wernke Á.
|
|
|
|
Impresszum | Szerzői jogok | AdatvédelemEz az oldal e107 portál rendszert használ. Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.
|
|