ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Új világítótestek a Juhász Iskolában
Feltöltötte Zsóka - kedd 17 október 2006 - 10:11:07
Az iskolákban, óvodákban évek óta gondot jelentenek az elavult világiótestek, sajnos sok helyütt ezek cseréjére nem igazán tudnak forrást biztosítani az intézmények. Ilyenkor kerülnek képbe a szülői kezdeményezések, amelyek segítségével, no meg persze némi anyagi ráfordítással orvosolhatóvá válik a probléma. A Juhász Gyula Általános Iskolában az egyik tanterem világítása újult meg önerőből, a szülők szombaton, néhány óra leforgása alatt, végeztek is a társadalmi munkával.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Mint Hogál Gabriellától, a 2/a osztály osztályfőnökétől megtudtuk, a lecserélt világítótestek egyrészt balesetveszélyt hordoztak, másrészt pedig fokozott igénybevételt jelentettek a tanulók szeme számára. A szombaton üzembe helyezett fénycsövek jóval kímélőbb fénnyel rendelkeznek, a cserét tehát a gyerekek egészségének védelme indokolta. A 24 neon égőt kedvezményes áron, az eredeti összeg kevesebb, mint feléért sikerült beszerezni, így a komfortosabb körülményeket diákonként 2000 forintból lehetett biztosítani. Természetesen kellettek vállalkozó szellemű szülők is, akik a munkát elvégezték, szombaton 5-en jelentek meg az iskolában, és néhány óra alatt le is cserélték a korszerűtlen izzókat. A gyerekek természetesen ma reggel örömmel vették észre a változást, a szülők pedig bebizonyították, hogy egy probléma megoldását sokszor nem érdemes ölbetett kézzel várni, ha azért némi ráfordítással ők maguk is tehetnek.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.