ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Jótékonysági koncert. Az új templom befejezésére gyűjtenek.
Feltöltötte NAT - szerda 02 május 2012 - 16:35:51
Szombaton tartották a váci művelődési házban azt a jótékonysági koncertet, amelynek bevételét a református templom befejezésére fordítanak. A Hősök Emléktemplomát egy év alatt építették fel, azonban az épület belsőépítészeti munkálataira már nem jutott pénz. A város kedvezményes kölcsönnel segíti a munkálatok befejezését, erre fordítják majd a jótékonysági koncertből származó bevételt is. A színpadon a Tóth Aladár Operastúdió műsorát láthatták az adakozni vágyók.
szerk: Kegyes Z.

Csuka Tamás köszöntötte szombaton azokat, akik eljöttek az eseményre és köszönetet mondott azoknak, akik segítették a jótékonysági koncert létrejöttét. A református lelkész külön megköszönte a tervezők, Mohai Zsuzsanna és Boczkó Ákos munkáját, amelyet mint mondta, több külföldi szaklap is elismert. A koncert fővédnökségét Beer Miklós váci megyéspüspök és Fördős Attila polgármester vállalta. A katolikus püspök testvérként említette a református egyházat, amely mint mondta, tovább gyarapította Vácon a templomépítők sorát.

Dr. Beer Miklós megyéspüspök
Lassan 500 évvel a reformáció után az Úristen megajándékozott bennünket azzal a nagy ajándékkal, hogy testvérként tekintünk egymásra és tudunk örülni egymás örömének. Hát így vagyunk mi, az idősebb testvér okán a mi katolikus közösségeink oldaláról, hogy együtt örülünk a református testvérekkel.

Vác polgármestere elmondta: a város testülete a református templom megvalósításában többször nyújtott segítséget és az új épület létrehozása azok közé a ritka ügyek közé tartozott amelyet mindenki támogatott.

Fördős Attila polgármester Vác
Ami nagyszerű ebben a dologban, hogy egységesen, mindenki támogatta ennek a templomnak az építését. Tehát vannak olyan jó ügyek ebben a városban is, vannak olyan jó ügyek a nemzet felé amelyek egységet tudnak teremteni. Ez különösen nagy jelentőségű amikor látható, hogy mennyi minden elválasztóvonal van közöttünk és látható az, hogy hányszor hányan próbálnak ékeket verni a magyarság közzé.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.