ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Sport
Feltöltötte NAT - péntek 11 május 2012 - 15:10:46
Bevezetőjeként tájékoztatjuk a sportbarátokat, hogy Sulyánszki Dezső, a közelmúltban
elhunyt legendás váci kézilabda szakember végső búcsúztatása május 18-án, pénteken 11
órakor lesz az alsóvárosi temetőben.
Szerk: Ivanov B.

Ismét sikeres kiránduláson van túl NB II-es labdarúgó együttesünk. Híres Gábor vezetőedző
legénysége jó teljesítménnyel fontos győzelmet aratott: Balmazújváros – Dunakanyar-Vác
– 1-1-es félidőbeli állás után – 1-3. A mieink célja mindenképpen az volt, hogy az elmúlt
héten megszakadt remek sorozatukat ismét felélesszék. A félidő felénél úgy tűnt, ez sikerül
is, hiszen az immár sorozatban eredményes Palásthy Norbert góljával megszerezte a Vác a
vezetést. Sajnos, nem sokáig volt nálunk az előny, mert szinte rögvest egyenlíteni tudtak a
hazaiak A folytatásban szerencsére az eddig gondot jelentő helyzetkihasználással sem volt
gond. Ennek bizonyítékaként előbb Rusvay Gergely, majd Albert Ádám találta a hálóba,
kialakítva a végeredményt. Négy fordulóval a bajnoki zárás előtt a Vác 34 megszerzett
pontjával jelenleg a 9. helyet foglalja el a táblázaton.


Újabb vereségével a kiesés szélére került NB II-es sakkcsapatunk, amelyet ráadásul
pontlevonással is büntettek. Az NB II-es sakkcsapatbajnokság Erkel csoportjának
küzdelemsorozatában az utolsó előtti fordulót bonyolították le. A sereghajtó Váci SC csapata
Budapestre, a MAFC-hez látogatott és 7:5 arányú vereséget szenvedett. Ráadásul a mieinktől
az elmúlt fordulóban az első táblán történt távolmaradás miatt egy pontot is levontak.
A váciak május 20-án, a záró körben az előttük hat ponttal álló Pestszentlőrincet fogadják és
csak egy 9:3-nál nagyobb arányú győzelem esetén szerzik meg az osztályozó jogát.

A vízilabdások OB II-es bajnoki alapszakaszában az utolsó forduló szomszédvár összecsapást
tartogatott. A váciak hazai medencében, de a veresegyházi OCTOPUS Búvár és Vízilabda
Egyesület pályaválasztása mellett játszottak. A találkozó az első három negyedben
kiegyenlített küzdelmet hozott, majd a záró nyolc percben felülkerekedett a veresi gárda és
végül 12-7-re nyert. Az OCTOPUSból Balatoni Zsolt és Dudok Márton 4-4-, a váciaknál
Pintér Richárd 3 góllal bizonyult csapata legeredményesebb gólszerzőjének. Az alapszakasz
hatcsapatos csoportkörét a veresiek a 4., a váciak pedig a sereghajtó helyen fejezték be.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.