ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Tartanák a három hónapos határidőt. Elfogadták a mélygarázstér látványtervét.
Feltöltötte mjudit - péntek 15 június 2012 - 15:49:39
Meglepően gyorsan zajlott le viszont a mélygarázzsal kapcsolatos napirend megtárgyalása. A téma során azt a műszaki tartalmat fogadták el a képviselők, amelyet a bank javasolt annak érdekében, hogy megnyitásra kerüljön a több éve lezárt objektum. A képviselők ennek során döntöttek az úgynevezett köszönőház és a térfelszín látványtervéről, amelynek kivitelezését a bank koordinálja majd.

Szerk.: Kegyes Z.

Így néz ki jelenleg és így festene az átadás után a mélygarázs köszönőháza, amelyet az elképzelések szerint horganylemezzel burkolnának. A képviselők elfogadták a térfelszín kialakításával kapcsolatos terveket is. Ezek szerint a burkolatot a főtéren használt vöröses-barna térkő lerakásával alakítanák ki, de jelentős zöldfelület is megjelenne, illetve egy kávézóterasz is helyet kapna a köszönőház mellett.
A főmérnökség osztályvezetőjének előterjesztéséből kiderült, hogy a finanszírozó bank az eredeti tervekhez képest kisebb változtatásokat tett, így a Gödöllői Építési Hatóságnál nem kell a módosításokat engedélyeztetni. A mélygarázzsal kapcsolatos eddigi tájékoztatókból megtudhatóvá vált az is, hogy módosításokra azért volt szükség, hogy a lehető legkisebb ráfordítással, minél hamarabb átadásra kerülhessen az objektum. Ez -az építkezés további elhúzódásának megakadályozása mellett- azért is fontos szempont, mert a jelenlegi állás szerint az átadást követően a város büdzséjét évente 240 millió forint körüli összeggel terheli majd a mélygarázs törlesztése, amelynek teljes árát húsz év alatt fizeti ki az önkormányzat. A napirend tárgyalásánál az is elhangzott, hogy a műszaki szakemberek továbbra is tarthatónak látják a három hónapos átadási határidőt.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.