ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Nyári karbantartások – festik az iskolákat és az óvodákat
Feltöltötte mjudit - hétfő 09 július 2012 - 15:32:49
Június óta folynak a felújítási és karbantartási munkálatok a váci óvodákban és általános iskolákban. A Városfejlesztő Kft. szakemberei az elmúlt időszakban több intézményt is kifestettek már - júniusban összesen nyolcat - a következő hetekben pedig tovább folytatódik a munka.

Szerk.: Wernke Á.

Kőrösi Csaba, részlegvezető, Váci Városfejlesztő Kft.
Körülbelül augusztus közepére fogunk végezni, és az elképzeléseink szerint, augusztus végén már csak ilyen finomítások, illetve a táblák vonalazása fog megtörténni.

Kőrösi Csaba a felújítások kapcsán elmondta: a költséghatékony és minőségi munka érdekében a nyári időszakra megháromszorozták a létszámot a festőbrigádoknál, így a munkálatokhoz nem kellett külső vállalkozót bevonni. A városfejlesztő célja, hogy mind az intézményi dolgozók, mind a pedagógusok valamint a szülők és a gyerekek is kulturált körülmények között dolgozzanak szeptembertől. A nyári szünidő ideje alatt a városi fenntartású intézményekben egyébként nem csak a festéseket végzik el a szakemberek, hanem az udvarokat és a játékeszközöket is rendbe teszik.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.