ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Rendkívüli testületi ülés Vácon. A főtérre kerülhet a világháborús emlékmű.
Feltöltötte mjudit - kedd 30 október 2012 - 11:25:15
Állami támogatással kerülhet Vác főterére az I. világháborús emlékmű. A képviselő-testület ma reggel rendkívüli testületi ülésen döntött arról, hogy a város a nemzeti örökséggazdálkodási központ pályázatán indulva igyekszik 5 millió forintos forráshoz jutni, amelyből a monumentális szobor felállítását finanszíroznák. Mint az ülésen elhangzott, a hatóságok, illetve a felújított főtér tervezője két helyszínt engedélyezne a Március 15. téren.

Nemrégiben pályázatot írt ki a Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ köztéri, kortárs szobor felállítására, amelyen Vác is indulna. Többek között ezért tartottak hétfőn reggel rendkívüli ülést a képviselők, dönteni kellett ugyanis, hogy kíván-e indulni az önkormányzata a tenderen. A napirend előterjesztője, Fördős Attila polgármester kiemelte: az elnyerhető 5 millió forintos összeget az I. világháborús emlékmű főtéri felállítására fordítanák, a felmerülő további kiadásokat pedig többek között a folyamatban lévő ingatlan eladásokból fedezhetnék.

Fördős Attila, polgármester, Vác
A világháborús emlékműnek a helyszínéről nagyon sokáig vitatkozott a szakma, végre eljutottunk oda, hogy a főtérre -ahova nagyon sokan szeretnék-, bizonyos engedélyek, úgy néz ki, hogy megszületnének. Én, ezt a helyzetet, úgy gondolom, hogy ki kellene, hogy használjuk.

Mint az ülésen elhangzott, a monumentális szobor Magyarország legnagyobb első világháborús emlékműve, amely még a 30-as években állt Vác főterén. A 11 méter magas, 8 m hosszú, valamint 6,5 méter szélességű komplexum ügye 13 éve húzódik, eddig ugyanis egyetlenegy helyszínen sem engedték felállítását. Fördős Attila az ülésen úgy fogalmazott: „puhultak az álláspontok”, és a szakhivatal, illetve a felújított főtér tervezője, Sáros László két helyszínt javasolt: vagy a siketintézet főbejárata előtti zöldfelületen, vagy a Fehérek Templomának oldalában, az utca felőli részen képzelné el az emlékművet. A helyszínnel kapcsolatban ellenérvek is elhangzottak az ülésen, végül a testület 9 igen és 1 tartózkodás mellett döntött arról, hogy pályáznak az elérhető forrásokra. A világháborús emlékmű, amely az 1965-ben elhunyt Cser Károly alkotása egyébként jelenleg Budaörsön áll egy kertben, részben restaurált állapotban.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.