ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Madách-napi ünnepség. Névadójuk előtt tisztelegtek a váci iskolások.
Feltöltötte NAT - hétfő 11 február 2013 - 08:54:47
Pénteken megtartotta a Madách Imre Gimnázium hagyományos Madách-napi ünnepségét. A két napos rendezvény nyitónapján az intézmény eredményes diákjait köszöntötte az iskola megbízott igazgatója, Horváth Edit, valamint Günther Miklósné, tankerületi felügyelő és Mokánszky Zoltán, Vác alpolgármestere. A tanulók színes műsorokkal készültek társaiknak, akik Madách Imre életéről is többet tudhattak meg az előadásoknak köszönhetően. A magyar költőről és íróról elnevezett váci iskola immár 20 éve rendezi meg ünnepségét névadójának tiszteletére.

Horváth Edit, megbízott igazgató, Madách Imre Gimnázium, Vác
Rendezvényünk ma már lényegesen több egy megszokott ünnepségnél. Évről-évre sok diákunknak lehetőséget ad arra, hogy valamilyen területen megmutathassák tehetségüket diáktársaiknak, s ma már szüleiknek is.

A megbízott igazgató beszédében hangsúlyozta: minden iskola életében van egy jelentős, egyedi ünnep, melynek szerepe meghatározó a hagyományok őrzésében. A Madách Gimnázium már több mint két évtizede rendezi meg a Madách-napi ünnepségét névadójának születésnapja és a Magyar Kultúra Napjának alkalmából. A pénteki ünnepségen elsőként a diákolimpiai aranyérmes kézilabdás lányokat és futsalos fiúkat köszöntötték. Az elismeréseket közösen adta át a fiataloknak Horváth Edit Günther Miklósné tankerületi felügyelővel és Mokánszky Zoltán alpolgármesterrel, akik beszédükben külön gratuláltak a nem mindennapi teljesítményhez.

Günther Miklósné, tankerületi felügyelő, Váci Tankerület
Tőlem többször kérdezik azt, hogy - igazgató voltam előtte - hová menjen a gyerekem továbbtanulni? Én sződligeti lakos vagyok, én mondtam, hogy nem érdemes túl messzire menni, nagyon jó iskolák vannak Vácon. És most nem sorolom fel mind, titeket említelek meg, mert a ti napotok van. És kérdezték, hogy milyen iskola szerintem a Madách Gimnázium, és én azt gondolom, hogy a Madách Gimnázium egy nagyon jó iskola, nagyon jó tantestülettel, és nagyon klassz diákokkal. Ezt mutatja a mai nap is.

A Váci Tankerület vezetője elismerően nyilatkozott a gimnáziumról, hiszen mint mondta: a tanuláson kívül az egészségre és a sportra is nagy hangsúlyt fektetnek itt. Ezt követően Mokánszky Zoltán alpolgármester köszöntötte az aranyérmes fiatalokat már másodszor, hiszen a város hétfői ünnepségén már volt alkalma gratulálni a nagyszerű sportolóknak.

Mokánszky Zoltán, alpolgármester, Vác
Óriási eredmény ez, ahogy elhangzott, hogy diákolimpiát nyerni. Ebben a mai felgyorsult világban nagyon kevés idő akad arra, hogy mozogjanak az emberek. A legtöbben egy szobában ülnek, interneteznek, ez értendő a fiatalokra és a felnőttekre is. De az itt színpadon állók mutatják a példát, hogy lehet másképp is. Mozogni kell, mert a mozgás egészséget teremt, és hát a szellemet is jól fejleszti.

Az alpolgármester elmondása szerint mindenki jó valamiben, csak meg kell találnia, hogy miben, és mint mondta - ebben kiváló segítséget tud nyújtani ez az iskola a pedagógusoknak köszönhetően. Az intézmény napjához hagyományosan hozzátartozik a munkaközösségek által kiírt nyilvános pályázatok értékelése és díjazása is, az elismerések átadását követően pedig színes műsorokkal készültek a diákok. Elsőként egy zongoraművet hallhattak az egybegyűltek, melyet Wágner Bálint, a futsal csapat felkészítő tanára adott elő. A folytatásban Madách Imre életéről is többet tudhattak meg az egybegyűltek.

Boda Mária, tanár, Madách Imre Gimnázium, Vác
Madách Imre a váci Piarista Gimnázium magántanulója volt. 14 éves korában már leérettségizett, mert a saját tempójában haladt. Ez úgy történt, hogy osztályozó vizsgákat tett, tehát az édesanyjával kocsiba ültek, és Vácra jöttek. Körülbelül egy hetet töltöttek minden alkalommal itt Vácott, a mai főtéren lévő Aranyszarvas Szálloda egyik lakosztályát kivették, és addig laktak itt, amíg Madách Imre le nem vizsgázott.

A gimnázium magyar, ének és média szakos tanárának beszédét követően az intézmény egykori diákja, Kis Domonkos Márk színesítette előadásával az ünnepi műsort. A fiatal színész is madáchos tanuló volt, jelenleg pedig a váci Dunakanyar Színház igazgatójaként tevékenykedik.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.