ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Leszakadt az álmennyezet. Határozatlan időre bezárt az uszoda.
Feltöltötte NAT - kedd 05 március 2013 - 09:37:46
Szombat reggel beszakadt a váci fedett uszoda álmennyezete, a sportlétesítmény ezért vasárnap már ki sem nyitott. A problémát a légvezetékek korrodálódása okozta, a hiba elhárításán már dolgoznak az uszoda munkatársai. Zábó Edina, az intézmény vezetője elmondta: már hétfőn megtörtént a kárfelmérés, mely alapján igyekeznek minél hamarabb orvosolni a hibát.

Zábó Edina, uszodavezető, Vác Városi Uszoda- és Strand Fürdő
Tegnap kora reggel a 25 m-es medence jobb felső sarkában az álmennyezet egy darabja leszakadt, és ezután vettük észre, hogy az álmennyezet szakadását valójában a légtechnikának a behajlása, elhajlása miatt következett be.

A gőz és a pára miatt pontosan nem lehetett látni, hogy mekkora területet érintett a probléma, ezért még aznap lezárták a 25 méteres medence területét a vendégek és a munkatársak biztonsága érdekében – tudtuk meg Zábó Edinától. Fontos volt, hogy a hibát minél hamarabb lássa szakember is, ezért már a hétfői nyitáskor megérkeztek a kárfelmérők – tette hozzá az uszodavezető.

Zábó Edina, uszodavezető, Vác Városi Uszoda- és Strand Fürdő
A felmérések elkészültek, a munka folyik, bontjuk az álmennyezetet, és a lehető leghamarabb próbáljuk ezt a hibát kijavítani.

Azt, hogy mennyi időbe telik a javíttatás még maguk a szakemberek sem tudták pontosan megmondani, ugyanis az anyagbeszerzéstől függ a kivitelezés gyorsasága – tájékoztatta híradónkat Zábó Edina, aki elmondta: abban bízik, hogy pénteken, de legkésőbb szombaton már újra kinyithatnak.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.