ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


SPORT
Feltöltötte NAT - kedd 23 április 2013 - 08:56:20


Két megnyert mérkőzésig találkozik az érdiekkel a női kézilabda bajnokság bronzérméért a Váci NKSE. Az alapszakaszban előkelőbb helyen záró Érd kezdhette hazai környezetben a párviadalt, melyen 17-12-es félidő után 27-23-ra nyert a mieink ellen.
Jól indult csapatunk számára a találkozó, hiszen Barján Bianka és Klivinyi Kinga vezetésével többször is háromgólos előnyben voltak. Az első játékrész második felében már sokadszor esett szét teljesen a Vác támadójátéka, így a szünetre a vendéglátó mehetett ötgólos előnnyel.
A folytatásban sok hibával tarkított, nagy csatában próbált ellenfele után eredni a Vác. A hajrában az egyenlítésért is támadhatott csapatunk, a döntő momentumokban azonban elkapkodta lehetőségeit, így a rivális a papírformának megfelelően megnyerte az első párharcot.
A visszavágóra április 27-én, szombaton este hatkor kerül majd sor a váci sportcsarnokban. Vendégsiker esetén eldől javukra a bronzkérdés, amennyiben a Vácnak sikerül visszavágnia, úgy döntő összecsapás következik majd Érden.

A férfi kézilabda élvonal rájátszásának 3. fordulójában kötelező győzelmet aratott csapatunk: a végeredmény Váci KSE – Pécs: 26-24.
A mérkőzés harmadánál úgy tűnt, fölényes magabiztossággal gyűjti be a pontokat a váci gárda, majd a játékidő háromnegyedénél minden veszni látszott. Ennek oka, hogy a remek kezdés nyomán már hét góllal is vezetett a hazai csapat, ám a baranyaiak fokozatosan lábra kaptak, míg a mieink egyre bizonytalanabbak, idegesebbek lettek. Így a 12-5-ös előny a szünetre 14-12-es vezetésre olvadt, a 45. percben pedig már a rivális volt előnyben.
A záró sípszó előtt két perccel, 25-24-nél vették vissza a mieink a vezetést, majd a kiélezett végjátékban sikerült kiharcolniuk a bennmaradás szempontjából fontos győzelmet.
A Váci KSE április 23-án Orosházán igyekszik újra örömet szerezni szurkolóinak.

A Váci Vízilabda SE OB I/B-s hölgykoszorúja hazai medencében szállt kétszer is csatába a 6.-tól 9. helyért kiírt rájátszásban. Az elsőn a Honvéd-Pesterzsébet ellen nagyon súlyos, 27-8-as vereséget szenvedtek a mieink, úgy, hogy csupán a harmadik negyed volt viszonylag szoros.
A második találkozón a hazánk bajnokságában szereplő pozsonyiak következtek. A találkozó háromnegyedénél még csak egy találatnyi hátrányban voltak a mieink, ám a jobban hajrázó rivális végül 14-10-es győzelmet aratott.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.