ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Akiknek először szól majd a csengő. Lezajlott a beiratkozás.
Feltöltötte NAT - csütörtök 09 május 2013 - 08:47:29
Lezajlottak Vácon az általános iskolai beiratkozások. A városban az önkormányzat illetve a Klebelsberg fenntartó által üzemeletetett intézményekbe eddig 356 tanköteles korú gyermeket vettek fel. A katolikus iskolában további 58 gyermek kezdi az iskolát szeptembertől.

A kisváci Árpád fejedelem általános iskola volt idén a legkedveltebb intézmény a beiratkozás szempontjából. Ennek megfelelően ott lesznek a legnagyobb létszámúak osztályok. A három elsős csoportba összesen 93 gyermeket helyeznek el. A deákvári Radnótiba és a Petőfibe a tavalyihoz hasonlóan három-három osztály indul szeptembertől, idén viszont kedvezőbb, 20-21fős létszámmal. Mindkét intézmény megkapta a fenntartótól az osztályok indítására az engedélyt. Hosszú idő után a Juhász Gyula iskola is három első osztályt indít, ugyanis idén összesen 80 gyermek jelentkezett a belvárosi iskolába. A Földváryban tavaly három osztály volt, idén azonban 58 jelentkezővel két első osztályt indítanak. A katolikus fenntartású Karolinában maradt a tavalyi csoportszám. A két osztályban összesen 51 fő tanul majd.
- Pótbeiratkozást is tartanak idén, erre azért van szükség, mert voltak olyanok akik, lecsúsztak a lehetőségről. A pótbeiratkozás időpontja azonban egyelőre nem ismert.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.