ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


SPORT
Feltöltötte NAT - hétfő 13 május 2013 - 09:02:10
Már megnyerte a bajnokságot, így ősztől a futsal élvonalban szerepelhet a Dunakeszi Kinizsi

Továbbra is európai mesteredző irányítja a Váci NKSE NB I-es felnőtt csapatát.


Három fordulóval a rájátszás befejezése előtt behozhatatlan előnnyel vezet, így már bajnok és feljutó a Dunakeszi futsal gárdája. A Kinizsi a legutóbbi fordulóban 4-4-es döntetlent játszott a fehérváriakkal idegenben, így megtartotta 11 pontos előnyét riválisával szemben. Mivel már csak három játéknap van hátra az NB II Nyugati csoportjának bajnokságából, a Dunakeszi már aranyérmesnek tekinthető, és az élvonalban folytathatja.

Mint már korábban beszámoltunk róla: a Váci NKSE NB I-es felnőtt csapatának vezetőedzője a felkészülés kezdetétől Konkoly Csaba lesz.
A 43 esztendős tréner – hasonlóan két váci elődjéhez, dr. Ökrös Csabához és Gulyás Istvánhoz – idén tavasszal nyerte el az európai mesteredző minősítést. Korábban a győri csapatban kézilabdázott, majd 2007-ig a klub utánpótlás csapatainál volt edző. Ekkor vette át a Győr élvonalbeli felnőtt együttesét, amellyel egymást követő négy évben magyar bajnok és kupagyőztes lett. Egy alkalommal a Bajnokok Ligájában döntőig, háromszor pedig elődöntőig vezette játékosait.
2012 elején a székesfehérváriaknál edzősködött, majd az elmúlt bajnokságban ismét a győri utánpótlásnál vállalt munkát. Konkoly Csaba a tervek szerint kétéves időszakra szerződik a váci csapathoz.

Ezen a hétvégén szabadnapos a Váci KSE NB I-es együttese, így ők nem lépnek pályára a bajnoki rájátszásban. Vasárnap délután háromtól viszont a váci sportcsarnokban megyei elődöntő visszavágót játszik a klub második csapata a Domonnyal.
Mintegy félezer gyermek részvételével ugyancsak vasárnap kerül megrendezésre a Vác városi stadionban a labdarúgó Bozsik Program keretében két körzet legfiatalabb korosztálya számára egy labdarúgást népszerűsítő torna.
Előtte, szombaton a férfi OB II-es vízilabda rájátszás 11-től 15. helyéért a váciak részvételével rendeznek dupla fordulót Dunaújvárosban, míg másnap szintén két meccsel az OB I/B-s hölgyek Debrecenben be is fejezik a 6-tól 9. helyért vívandó sorozatukat.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.