ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Aktuális témák. sajtótájékoztatót tartott a váci MSZP frakció.
Feltöltötte NAT - hétfő 03 június 2013 - 09:32:20
Csütörtök délelőtt teljes létszámmal jelent meg a váci MSZP frakció azon a sajtótájékoztatón, amelyet aktuális témákkal kapcsolatban hívtak össze. Szó esett a körzeti megbízotti rendszerről, a rezsicsökkentéshez kapcsolódó szocialista javaslatokról és a magyarországi holokauszt 70. évfordulójára tervezett váci emlékpark városi támogatásának elvetéséről.


Bóth János frakcióvezető a tájékoztató elején Csuka István napokban elhunyt képviselő érdemeit méltatta. Kiemelte, a testületi munka során hiányozni fog a képviselő szorgalma, hozzáértése.
-Váradi Iván ezután elmondta: lakossági fórumokat szerveznek, hogy a körzeti megbízotti rendszerrel kapcsolatos tudnivalókról informálják a lakókat és bemutassák a körzeti megbízottakat is.


Váradi Iván Attila képviselő, váci MSZP frakció 01:31:40:22 – 01:32:06:03
A statisztikai adatok alapján leszűrhettük azt a következtetést, hogy a közbiztonság az, hát legalább is nem javult Vác térségében sem, inkább több a probléma. Hogy miért, abba ne menjünk most bele, annak viszont örülünk, hogy körzeti megbízottakat is kihelyeztek a város különböző pontjaira.


Az MSZP-s képviselő reményét fejezte ki, hogy mihamarabb megnyílik az alsóvárosi körzeti megbízotti iroda, majd ismertette, hogy június 8-án a Földváry lakótelep melletti Lehotka parkban, 10-én pedig a deákvári Petőfi iskolában kötetlen keretek közt adnak lehetőséget a lakóknak arra, hogy a megbízottat megismerjék.
-Bóth János a közelgő pedagógusnap alkalmából üdvözölte a pedagógusokat. Mint mondta, kiderült, hogy a költségvetésben nincs a bérfejlesztésre ígért összeg, de véleménye szerint egy kormányváltás során az ő helyzetük is javulni fog. A frakcióvezető ezután témát váltva kitért arra, hogy a testületi ülésen a többség nem szavazta meg a Vácra tervezett Regionális Holokauszt Emlékpark három millió forintos támogatását. Szerinte nem csak a zsidó hitközség, hanem a város kötelessége is lenne emlékezni a holokauszt 1800 váci áldozatára.


Dr. Bóth János frakcióvezető, MSZP, Vác
Először egy vállaltan zsidó művész tett le önként az asztalra egy idézőjelben „beszélő” műalkotást, amit a szakbizottság a hitközségi belső vitára hivatkozva és más áthidalható okok miatt elvetett. Aztán láttuk a múlt heti ülésen a hitközségi javaslat méltatlan elvetését is, azzal az indokkal, hogy támogatást nem adhatunk a mai pénzügyi helyzetben. Három millió forintról volt szó. Más felekezeteknek 10 milliós nagyságrendben adtunk korábban és a közelmúltban is.


Dr. Bóth János hozzátette, annak ellenére, hogy az MSZP frakció megszavazta a támogatást, a testületen belül velük együtt csupán öten szavaztak igennel, ezért végeredményben- ahogy fogalmazott- győzött a rejtőzködő antiszemitizmus.
-Kiss Zsolt szocialista képviselő szintén a testületi üléssel kapcsolatban fejtette ki véleményét. Mint mondta, szót kért, de nem kapott, pedig egy rezsicsökkentéssel kapcsolatos módosító javaslatot kívánt ismertetni. Úgy fogalmazott: Az emberek nem azt érzik, hogy csökkennének a terheik, hanem azt, hogy folyamatosan nőnek és lassan már megfizethetetlenek a rezsikiadások.

Kiss Zsolt térségi kampánykoordinátor, MSZP 01
Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy ez nagyon szétbontja a társadalmat. A gazdagokat jobban támogatja, a szegényeket kevésbé segíti ez a rezsicsökkentés, amit a Fidesz tesz, ezért mi elindítottuk az alapvető élelmiszerek ÁFA-jának csökkentését, 27%-os forgalmi adó terhel most minden élelmiszert, mi azt szeretnénk, ha levinnék ezt az ÁFA kulcsot 5%-ra.


Kiss Zsolt elmondta, városszerte aláírásokat gyűjtenek a kezdeményezésük támogatására.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.