ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Kevésnek látja a tájékoztatást. A képviselő szerint félnek szülők.
Feltöltötte NAT - hétfő 03 június 2013 - 09:34:55
A fertőző agyhártyagyulladásban elhunyt váci középiskolás lánnyal, illetve a hivatali eljárásokkal kapcsolatban fogalmazott meg kérdéseket sajtótájékoztatóján Kászonyi Károly. A váci jobbikos képviselő szerint ugyanis a sajnálatos eset miatt a hivatalból eljáró szervezetek nem tájékoztatták kellően azokat, akik kapcsolatban álltak a fertőző betegségben elhunyt diáklánnyal. Mint ismeretes, a Madách Gimnáziumba járó diáklánynál pénteken diagnosztizáltak influenzát, másnap reggel azonban halva találták az ágyában.

A jobbikos képviselő sajtótájékoztatón olvasta fel azokat a kérdéseket, amelyeket összegyűjtött azon az összejövetelen, amelyik a váci diáklány emlékére szerveződött. Kászonyi Károly az ANTSZ megyei és a térségi tisztiorvosának, a kórház vezetőjének, és a város egészségügyi bizottságának az elnöke felé fogalmazta meg levelét, ugyanis úgy látja, hogy annak ellenére nem történt kellő tájékoztatás, hogy a fertőző betegségben elhunyt diáklány osztálytársainak időközben gyógyszereket adtak.

Kászonyi Károly Jobbikos képviselő Vác
Hogyan lehet az, hogy a tragédia után csak kettő nappal , tehát hétfőn délelőtt, kezdte meg az ANTSZ az intézkedést. A gyerekek gyógyszereket kaptak az iskolában! Milyen gyógyszereket kaptak? Nem lett volna-e szükséges a szülőket legalább értesítenie erről a tényről?
Beszélgettem tegnap a gyerekekkel és a következő kérdésem az, hogy miért csak kedden és a sajtóból értesültek a gyerekek és a szülők a súlyos fertőzés tényéről. Beszélgettem velük. Nem tudták, tegnap délután, nem tudták, hogy mi történt konkrétan a társukkal, hogy milyen betegségben hunyt el.



Kászonyi Károly azt is szeretné tudni, hogy vizsgálják-e annak az orvosnak a felelősségét, aki Renátát pénteken nátha-szerű tünetekkel hazaküldte, de az is kérdéses számára, hogy a szombat reggeli halálesetet követően hétvégén történt-e valamilyen intézkedés a váci kórházban . A jobbikos képviselő szerint arról sem kaptak a gyerekek és a szülők megnyugtató tájékoztatást, hogy a szakemberek hogyan lokalizálják a fertőző agyhártyagyulladást, ennek ugyanis a lappangási ideje 7-10 nap.

Kászonyi Károly Jobbikos képviselő Vác
Kérdésemre várom a megtisztelő válaszukat és a hozzám forduló szülők és gyerekek tényleg megnyugtató válaszokat tudjanak kapni és bizonyossággal ki tudjuk jelenteni, hogy tényleg nincs semmi ok a félelemre. Addig azonban a fenti kérdések megnyugtatóan nem tisztázódnak engedjék meg személy szerint nekem is, hogy féljek, féljünk hiszen az én gyermekem is egy közeli iskolába jár. Iskolavárosról beszélünk ezernél is több tanulóval.



email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.