ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Hétfőn összeült a védelmi bizottság. Megkezdték a területek előkészítését.
Feltöltötte NAT - csütörtök 06 június 2013 - 08:53:34
Hétfőn a katasztrófavédelmi szakemberek, a járási hivatal és a város vezetője ült le, hogy megtárgyalják a teendőket az árvízi helyzet miatt. Az előrejelzés szerint jelentősebb árhullámra számítanak Vácon is, amely akár a 2002-es szintet is meghaladhatja. Hétfő délután város polgármestere bejelentette, hogy a veszélyeztetett területeken megkezdik a védekezést.

Fördős Attila polgármester Vác
Elrendelem az elsőfokú árvízvédelmi készültséget. Kérném szépen a lakosság hathatós támogatását elsősorban önkéntesekre gondolunk

Hétfőn a hivatal a váci holding dolgozóival és a katasztrófavédelembe bevont szervezetekkel megkezdte a felkészülést az árhullám kivédésére –jelentette be a hét elején a város polgármestere. Vácon a város Dunához közeli legalacsonyabb helyei vannak veszélyben, elsősorban ezeknek a területeknek a megvédése a legfontosabb feladat.

Fördős Attila polgármester Vác
Az érintett utcákról, a veszélyeztetett területekről, mondanám: a Dunapart-Gombás Patak szögletében, a mély fekvésű Burgundia városrészben, Fűz utca, Mária utca Qell Rudolf utca, Didal tér Tímár utca Burgundia utca Bajcsy Zsilinszky utca, ilona utca és Budapesti Főút . Ezeken a területeken holnap reggel 08.00.- kor elkezdődnek a munkálatok ez nyílván közlekedési problémákat is fog jelenteni a lakosság megértését kérném.

A Boronkay középiskolát és a művelődési házat jelölték ki befogadó helyeknek arra az esetre, ha kilakoltatásra kerülne sor-tájékoztatott a polgármester. A város jegyzője bejelentette, hogy a jelenlegi előrejelzés szerint megrendelték a megfelelő védekezéshez szükséges eszközöket és 24 órás ügyeletet állítottak fel a városházán .

Deákné Dr. Szarka Tímea jegyző Vác
24 órás ügyeletet rendeltünk el a polgármesteri hivatalban addig, amíg az első fokú árvízvédelmi készültség fenn áll. Mai nappal rendelte el polgármester úr ez azt jelenti, hogy a mai napon a lakosságot nem csak elektronikus úton, a honlapon keresztül tájékoztatjuk, hanem kértem a közterület felügyeletet, hogy szórólapokon és az érintett területek postaládáiba jutassák el azokat a legszükségesebb információkat, amelyeket ezzel kapcsolatosan tudniuk kell.

A jegyző arról is tájékoztatást adott, hogy a katasztrófavédelemi munkát fogvatartottak is segítik.
- A műszaki osztály vezetője arra kérte a lakosságot, hogy aki tud, önkéntes munkával vegyen részt a védekezésben. Mint elhangzott a Hegyes toronynál és a Földváry téren várják a segítőket. Espár Péter egyben arról is tájékoztatott, hogy ahol szükséges ott a közművek elzárását is elvégzik.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.