ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Kedd hajnalra várható a tetőzés. Vácon 100%-os a készültség.
Feltöltötte NAT - szombat 08 június 2013 - 09:53:18
Csütörtök 16,00, órakor újabb sajtótájékoztatót tartott a váci polgármester ebben új információként hangzott el, hogy a tetőzést keddre várják. Már vannak adatok a védekezés költségeiről is, ezek szerint naponta átlagosan 3 millió forintba kerül a védekezés Vácnál.

Fördős Attila bejelentette: a védművek csütörtök estére elkészülnek, ezzel kapcsolatban úgy értékelte, hogy Vácon példaértékű összefogás valósult meg a védekezés során. Jelenleg az is tudható, hogy mennyibe kerül a városnak az árvíz. Mint elhangzott ez napi 3 millió forinttal terheli a kasszát, mely összeget az ár levonulta után visszaigényelhet a központi költségvetéséből az önkormányzat. Ennek érdekében egyébként napi jelentést ír a védekezés menetéről a hivatal, hangzott el a tájékoztatón. A legfrissebb információk szerint a tetőzés – a korábbi adatokhoz képest- későbbre várható Vácnál.

Fördős Attila polgármester Vác
Ma már a tetőzés kedd hajnalra mondható, tehát az ütemezés az kifogástalan. Egy esetben találtunk még a Burgundia városrészben buzgárral, egyéb problémák még nem voltak, tehát vízáttörés átszivárgás jelen pillanatban nincs.

Narr: Folyamatos egyeztetés zajlik a közmű szolgáltatókkal arról, hogy hol kell elzárni a csapokat. Ezzel kapcsolatban a polgármester arra kérte a Földváry téri Zöldfa utca lakóit, hogyha az árvíz miatt szükségessé válik az áram kikapcsolása jelezzék, hogy igényelnek –e máshol elszállásolást. A város jegyzője egyúttal elmondta: a Gombás patak mellet lévő élelmiszerboltot bezárták és szükség esetén a szérűskertben tudják elszállásolni a kilakoltatott családokat.

Deákné Dr. Szarka Anita jegyző Vác
Befogadó helyek továbbra is a lakosság számára a Boronkay György iskolának a kollégiuma szolgál, amennyiben ezt a lakosok igénybe kívánják venni, akkor őket ott fogjuk elhelyezni.

Polgármester azt javasolta, hogy azok, akik autóval szeretnének közlekedni a következő napokban, az útlezárások miatt lehetőleg az M2 Kosdi úti leágazása felé hagyják el a várost. Rengeteg élelmiszeradomány érkezett eddig az önkormányzathoz, amelyeket a munkavégzők részére folyamatosan oszt majd szét a karitász - hangzott el a sajtótájékoztatón.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.