ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


„Erdélyország az én hazám”. Hetedik alkalommal fesztiváloztak Verőcén.
Feltöltötte e107 - kedd 02 július 2013 - 11:05:31
Hétvégén került megrendezésre az „Erdélyország az én hazám” elnevezésű világtalálkozó Verőcén. A háromnapos fesztiválnak immár hetedik alkalommal adott otthont a Csattogó-völgy, ahol az Erdélyből elszármazottak és Erdély sorsáért elkötelezettek találkozhattak egymással. A rendezvény a Budapesti Székely Kör és Közhasznú Alapítványa szervezésében valósult meg.

Idén is rengeteg programmal készültek a szervezők a fesztiválozni vágyók számára a három nap során. Számos előadással és versennyel várták az érdeklődőket, akik biciklitúrán és labdarúgó kupán is részt vehettek. A nagyszinpadon többek között Dancs Annamari, Tamás Gábor, a Hungarica zenekar, a Váci Ifjúsági Fúvós Zenekar, Kaláka Néptáncegyüttes, és az Ismerős Arcok együttes lépett fel a három nap alatt. De nem maradtak program nélkül a művészet kedvelői sem, hiszen a Kós Károly előadóteremben Szász Endre festőművész „Magyar Uralkodók” című kiállítását tekinthették meg. A legkisebbek örömére játszóház, sportversenyek, kézműves foglalkozások, és arcfestés is várta őket a fesztivál teljes ideje alatt.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.