ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


14 év után visszatért. Csank János irányítja a váci futball csapatot.
Feltöltötte NAT - csütörtök 08 augusztus 2013 - 08:52:13
14 év után ismét Csank János irányítja a váci futball csapatot. A mesteredzőt a Vác FC vezetősége szerződtette, hogy felzárkóztassa a nehéz helyzetbe került helyi gárdát. Csank János 1994-ben már bajnoki címhez jutatta a váciakat, ezért a klubnál abban bíznak, hogy – bár három osztállyal lejjebbről – de ismét felemelkedhet a csapat.

Csank János, vezetőedző, Vác FC
Csak a Vácnak vállalok el egy ilyen feladatot, hiszen a Vác, az Vác. Negyedik ligában edzőnek lenni nyilván ezzel a múlttal nem olyan egyszerű eset, hiszen meg fognak találni a nézők, meg ismerem a magyar kultúrát, szurkolási kultúrát. De azt is tudni kell, hogy ez a megyei, illetve negyedik osztály már nem az, ami tavaly volt, hiszen lefeleződtek a csapatok. Az NB II-ből 32-ből 16 lett, az NB III hat csoportjából három lett, csúsznak lefelé a csapatok. Tehát a Pest megyei bajnokságban, hát sajnos, idézőjelben mondom, hogy sajnos, hiszen meg kéne nyernünk, hát játszik nyolc volt NB III-as csapat, és azok közül egy 2-3 vissza akar kerülni az NB III-ba, úgyhogy elég kemény csaták lesznek.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.