ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Árpád-napok. Több napon át versenyeztek a diákok.
Feltöltötte NAT - péntek 04 október 2013 - 14:04:39
Hagyományosan mazsorett felvonulással vette kezdetét a váci Árpád Fejedelem Általános Iskola legnagyobb éves rendezvénye csütörtökön. Az Árpád-napokra idén is több iskolából érkeztek a diákok, illetve a szokásokhoz híven Csíkszeredáról is jöttek résztvevők. Az ünnepélyes megnyitón átadásra kerültek a korábban meghirdetett pályázatok díjai, majd egy kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők. Ezt követően kezdetét vette a két napon át tartó tanulmányi verseny sorozat.

Az Árpád-napok rendezvénysorozata több évtizedes hagyományra tekint vissza, ugyanis a ’80-as évek óta ezzel tisztelegnek az aradi vértanúk emléke előtt az iskolában. Szokás szerint a Kőkapunál vette kezdetét az esemény, ahol az Árpádos mazsorettek felvonulását tekinthették meg az érdeklődők. Ezt követően az intézmény udvarán Magyari József, igazgató mondott ünnepi beszédet.

Magyari József, igazgató, Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
A mi feladatunk ma, hogy emlékezzünk és tisztelegjünk az aradi vértanúk emléke előtt, és ne feledjük azt a több ezer névtelen hőst, akik bátran mentek a csatába és haltak meg azért, hogy mi békében élhessünk, dolgozhassunk, és ti tanulhassatok az iskolában ma itt.

Az igazgató hozzátette: nagy örömükre szolgál, hogy már 20. éve látják vendégül a csíkszeredai diákokat és pedagógusokat, hogy közösen ünnepelhessenek. A megnyitót követően átadták a különböző témákban meghirdetett pályázatok díjait, majd a szerdai sakkverseny eredményeit ismertették. Ezt követően hagyományosan kiállítás megnyitóval fejeződött be az ünnepség, az „Újra itt” című tárlaton volt Árpádos diákok műveit tekinthették meg az érdeklődők. A többnapos programsorozaton tanulmányi-, illetve sportversenyeken mérethették meg magukat a Vác és vonzáskörzetéből érkezett diákok. Idén is volt a matematika és történelemvetélkedő mellett szorobán verseny, sőt még kézilabda mérkőzésen is részt vehettek a tanulók. Pénteken horgászversennyel kezdték a napot a gyerekek, majd környezetvédelmi vetélkedőn mérhették össze a tudásukat. Az Árpád-napokat hagyományosan ünnepi koncerttel zárták a kisváci Református templomban.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.