ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


„Itt felejtett kincseink”. Könyvjelzőkből nyílt kiállítás a váci könyvtárban.
Feltöltötte NAT - péntek 11 október 2013 - 16:09:33
Könyvekben felejtett tárgyakból nyílt kiállítás csütörtökön a váci könyvtárban. A nem mindennapi gyűjtemény több év során állt össze a városi intézményben, ahol azt az Országos Könyvtári Napok keretében ki is állították.

Csütörtök délután egy igazán vidám kiállítás nyílt a váci könyvtárban, ahol rendhagyó módon a könyvekben felejtett könyvjelzőként funkcionáló tárgyakat mutatták be. A gyűjtemény közel öt év termése, melyet régóta terveztek már az olvasók elé tárni a városi könyvtárban. A tárgyak sokszínűsége minden képzeletet felülmúlt, hiszen a memóriakártyától a fogászati röntgenképig számos furcsa könyvjelzőt találtak a lapok között a könyvtár munkatársai.


Ignéczi Lilla, igazgatóhelyettes, Katona Lajos Városi Könyvtár, Vác
A különlegesség abból adódik, hogy ki hol olvas, és mennyire intim tevékenység az életében az olvasás, milyen terekben végzi azt. Ennek megfelelően, aki az étkező asztalnál olvas, azzal előfordul, hogy fogpiszkálót tesz bele a könyvbe, aki a hálószobában is szeret olvasni, ő vele előfordul, hogy akár egy gumióvszer, vagy akár egy használt papír zsebkendő kerül a könyvbe hirtelen felindulásból, hogy ezzel jelezze hol hagyta abba valamikor az olvasást.

Mint megtudtuk: arra is volt példa az évek során, hogy valaki pénzt felejtett a visszavitt könyvben, bár az illető már visszakapta az ominózus 1200 kunát, amely éppen ezért csak virtuálisan szerepel a kiállításon. Ignéczi Lilla elmondta: a számítógépes rendszernek köszönhetően minden esetben tudják, hogy ki a kincs gazdája, így értékes, illetve fontos tárgy esetében, ha lehetséges mindig felkeresik a tulajdonost. Az izgalmas kiállítás hétvégén még biztos látható lesz, ám kellő érdeklődés esetén akár még hetekig is mosolyra késztetheti az olvasókat.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.