ESTV, a Térség Televíziója: 56-ra emlékeztek a Piaristák. Három helyszínen is zajlott a tiszteletadás.

Feltöltötte NAT - csütörtök 24 október 2013 - 10:21:18

Az iskolák már kedden megtartották 56-os megemlékezésüket. A Váci Piaristák a megszokottak szerint a főiskola falánál elhelyezett márványtáblánál hajtottak főt a tragikus körülmények között elhunyt tanár Brusznyai Árpád emléke előtt, majd délben a börtönnél tisztelegtek Lénárd Ödön piarista paptanár márványtáblájánál. A piaristák a városszéli rabtemetőbe is kimentek, hogy megemlékezzenek a koncepciós perek áldozatairól.

A katolikus főiskola falánál gyülekeztek a Váci Piarista gimnázium kisdiákjai, hogy megemlékezzenek az egykori tanárról, Brusznyai Árpádról. Az intézmény falán elhelyezett márványtábla előtt Szőke Pál Tibor elevenítette fel az 1956 utáni megtorlás időszakában mártírhalált halt humanista tanár alakját.

Szőke Pál Tibor Piarista Váci Gimnázium Vác
Átvették a hatalmat az akkor elbukott kommunista vezetőktől, párttitkároktól, tanácselnököktől. Így állt Brusznyai Árpád is a veszprémi események élére. megszervezte ott a nemzetőrséget, vagyis a forradalom fegyveres testületét, gondoskodott a rend fenntartásáról, ő is arra vágyott, hogy a szovjet csapatok kivonuljanak az országból és javasolta, hogy demokratikus választásokat tartsanak. Egy dologban azonban soha nem vett részt, mindig ellene dolgozott, ez pedig az erőszak volt.

A piaristák koszorúzással zárták a délelőtti ünnepséget,

Délután újabb helyszíneken, a börtönnél és a rabtemetőben emlékeztek meg az iskola tanulói. A váci fegyház falánál Futó Béla igazgató köszöntötte Tímár Ágnes ciszterci szerzetest, aki Lénárd Ödön piarista paptanár alakját idézte meg a diákok számára. Lénárd Ödönt háromszor ítélték el koncepciós perben, Vácon is raboskodott, ő volt az akit , a papok közül utoljára, 1977-ben engedtek szabadon.

Tímár Ágnes ciszterci szerzetes.
Lénárd Ödön piarista pap tanár is ezek közé tartozott és az életének ezt az időszakát úgy említi, mint egy nagyon szép időt mert valahol se munka se könyv, se semmi nem volt és az egész zárkában egy ócska szalmazsák volt, amit nappalra összehajtottak és az ember volt a bútorzat abban a zárkában és itt töltött egyedül 14 hónapot, ahol életében először verset írt. Úgy történt, hogy megszületett a vers és megtanulta, mert leírni nem lehetett semmikor. Évek múlva szabadult, akkor kétszáz verset vitt ki a fejébe, de mire leírta már csak százötvenre emlékezett, mert az élet és a feladat elvitte a verseket.

A diákok koszorúzással és a Szózat eléneklésével zárták a megemlékezést.