ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Segítő kis kezek. Juhászos diákok szedték az avart a váci játszótéren.
Feltöltötte NAT - kedd 29 október 2013 - 08:41:43
Péntek délelőtt a váci Juhász Gyula iskola diákjainak köszönhetően tisztulhatott meg a Damjanich téri játszótér. A belvárosi tanulók ugyanis a rengeteg falevél eltakarításában nyújtottak segítséget a városnak.


Schmuczer Istvánné, elnök, Művelődési-Oktatási és Ifjúsági-Sport Bizottság, Vác
Az ötlet abból adódott, hogy lakókörnyezetünk tisztábbá tételénél ilyenkor ősszel nagyon sok a lomblevél és a Városfejlesztő Kft. sem bírja munkával. Ebben egy neveléscélzat is van, hogy a közelben lévő iskolából tanulók jöjjenek el, és ebben a munkában segítsenek. (19:29)

Péntek délelőtt ezért négy felső tagozatos osztály is érkezett a Juhász iskolából a forgalmas játszótérre, hogy egy kis rendet tegyenek a kisebbek játékterén. Hamar gazdára is talált a közel 60 darab munkaeszköz, melyet a Váci Városfejlesztő Kft. biztosított a szorgos kezű diákoknak, akik szívesen dolgoztak a jó levegőn, hiszen addig sem kellett iskolában lenniük. Schmuczer Istvánné elmondta: fontos, hogy már gyerekkorban megtanulják a fiatalok, hogy a lakókörnyezet tisztántartása mindenki feladata, így felnőttkorban nekik ez már alapvető dolog lesz.

Schmuczer Istvánné, elnök, Művelődési-Oktatási és Ifjúsági-Sport Bizottság, Vác
Mindenféleképpen a közösségért azért tenni kell, felnőttnek, gyereknek egyaránt, mert úgy érzem nagyon sok az emberektől az elvárás, hogy miért nincs kész ez, miért nincs kész az, és úgy érzem belsőleg is, azért ehhez hozzá kell járulnunk.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.