ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Kórustalálkozó. 4. alkalommal gyűltek össze az énekkarok Vácon.
Feltöltötte NAT - kedd 29 október 2013 - 08:46:55
Szombat délután rendezték meg a IV. Duna Menti Kórustalálkozót Vácon, melynek a művelődési központ aulája adott otthont. A kóruszenét népszerűsítő rendezvényen idén öt énekkar is részt vett, melyek külön-külön és közösen is dalra fakadtak. A 2007-ben alapított találkozó idei programja a Harmónia Kórus szervezésében valósult meg.


A szombati kórustalálkozón Fördős Attila polgármester mondott köszöntőt, aki elmondta: reméli, hogy a jövőben is folytatják ezt a hagyományt, hiszen Vácon remek kórusok tevékenykednek, melyeket fontos évente bemutatni.

Fördős Attila, polgármester, Vác
Ez az este nyilvános, ingyenes, és ezzel is próbáljuk az énekkultúrát, ezt a gyönyörű világnyelvet közvetíteni Vác városában is.

A IV. Duna Menti Kórustalálkozón fellépett a Vox Humana Énekkar, a Serenus Kórus, a Harmónia Kórus, illetve a sződligeti Hortus M Singers négytagú énekkar. Idén a szervezők a Solymári Férfikórust látták vendégül, melyet még 1969-ben alapítottak a Pest megyei nagyközségben. A rendezvényt annak idején azzal a céllal hozták létre Vácon, hogy bemutatkozási lehetőséget nyújtsanak az énekkarok számára, illetve, hogy népszerűsítsék a hagyományos kóruszenét – tudta meg híradónk.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.