ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


SPORT
Feltöltötte NAT - péntek 07 február 2014 - 15:46:08


A második vonalnak számító NB I-es pingpong csapatbajnokság február eleji fordulója jól indult a Váci Reménység számára a bükiek ellen, hiszen az egyik párost 3:2-re megnyerte a Lovas Dániel, Sági Bence duó.
Ám a folytatásban az egyénik során mindössze Klucsár Péter és Némann Dávid tudott egy-egy alkalommal győzni, a további mérkőzéseken rendre a vendégek diadalmaskodtak, ráadásul győzelmeik felét játszmavesztés nélkül érték el. Végül a vendégek fölényesen, 15:3 arányban nyertek. A váciaktól hiányzott a csapat egyetlen ötvenszázalék feletti eredményességű játékosa, Héjj Marcell.
Asztaliteniszezőink legközelebb a hónap közepén Budaörsre látogatnak, ahol az utolsó előtti hazaiak ellen javíthatnak.


Az NB II-es futsal bajnokság pénteki rangadóján a tétnek megfelelően óvatosan kezdett mindkét együttes és az első negyedóra végéig érintetlen maradt mindkét háló. Ekkor a váci Hirt Gergely szerzett vezetést a mieinknek. Gyorsan jött romhányi részről az egyenlítés, miként két percre rá Benkó Bence újabb vezető találatára is gyors válasz érkezett. Vén Gábor gólja viszont már így 3-2-es váci előnyt biztosított a szünetre a váciaknak..
A második játékrészben Hirt Gergely 24., Vén Gábor 30. percben lőtt góljával már 5-2-re húztak el a váciak, amire nem sokkal a vége előtt csupán egyetlen szépítő hazai találat volt a válasz.
A nagy értékű siker után a Vác legközelebb ismét győzelmi esélyekkel lép pályára: február 7-én a fővárosban az utolsó előtti helyen szerénykedő Dream Team ellen.

Január utolsó napján Eplényben tartották meg a Belügyminisztérium Országos Meghívásos Sí és Snowboard versenyét, amelyen remekül szerepeltek a váciak.
A viadalra először került sor hazánk területén, hiszen korábban mindig csak külföldön volt mód megrendezésére. A síversenyen a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság színeiben induló váciak kimagasló eredményt értek el. A férfiak között a Kucsera Imre zászlós, váci tűzoltó állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, míg a hölgyeknél Horváth Orsolya hadnagy második lett.




email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.