ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Díjazottak köszöntése. A polgármester köszöntötte a legjobbakat.
Feltöltötte e107 - csütörtök 13 február 2014 - 08:52:14
Hétfő délután köszöntette Vác polgármestere azokat a kiemelkedő teljesítményt nyújtó váci polgárokat, akik 2013-ban valamilyen kitüntetésben részesültek. Az oklevéllel és könyvvel kísért városvezetői elismerés bevezetését három éve kezdeményezte a Váci Napló főszerkesztője, azóta köszöntik a sikeres váciakat a városházán.


Harmadik éve köszönti a város polgármestere az országos és megyei szintű elismerésben részesített váci polgárokat a városházán. Az ötlet a Váci Napló tulajdonosától származik, ő javasolta, hogy a város nevében a mindenkori polgármester mondjon köszönetet azoknak, akik az előző évben kimagasló eredményeikkel öregbítették a város hírnevét.

Fördős Attila, polgármester, Vác
Tisztelt kitüntetettek, tisztelt váciak én kívánom mindenkinek, hogy azt a sikert amit 2013-ban elértek és azt elismeréssel honorálták, az életük folyamán azt jónéhányszor még megtudják tenni és kívánom azt is, hogy a környezetüknek lennek olyan példa, amit mindig oda lehet másik elé vetíteni, Én ezt ezúton szeretném megköszönni önöknek és a további évekre nagyon sok sikert kívánok.

Mintegy félszáz személy teljesítményét díjazta a polgármester egy oklevéllel és egy Vácot bemutató könyvvel. Köztük leginkább intézményvezetők, tanárok, egészségügyi dolgozók, edzők szerepeltek, de a fiatalok közül sportolóknak, kiváló tanulóknak és fogyatékkel élőknek is elismerték a tavalyi eredményeit.
A díszteremben zajló díjazottak köszöntése végül állófogadással zárult.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.