ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Évforduló. Kiállítással emlékeztek a szövetségre.
Feltöltötte NAT - kedd 01 április 2014 - 09:16:56
Tíz évvel ezelőtt írt alá testvérvárosi együttműködésről szerződést Vác és a főleg magyarok lakta szlovákiai település, Ipolyság. A megállapodást a kerek évfordulón ünnepélyes keretek között erősítették meg a városházán és szintén ebből az alkalomból nyílt kiállítás a két település polgármesterének részvételével a városi könyvtárban.



Mándli Gyula igazgató, Katona Lajos Városi Könyvtár, Vác
A mai napon egy érdekes kiállítást fogunk megnyitni, amely összefoglalja a két város, Ipolyság és Vác elmúlt tíz évének a rövid történetét.

Ezekkel a szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket Mándli Gyula igazgató a könyvtár galériájában berendezett dokumentum kiállítás megnyitója előtt. A városi könyvtárban kiállított tablók egyébként is szorosan kötődnek az igazgatóhoz, hiszen a két település tíz éves múltra visszatekintő testvérvárosi szerződése óta szinte minden fontosabb eseményt saját kezűleg dokumentált fényképezőgépével. Mándli Gyula bevezetője után Fördős Attila, Vác polgármestere mondott köszöntőt. Beszédében az intézményi együttműködésen túlmutató kapcsolatok sokszínűségét hangsúlyozta. A kiállítást Lőwy János, Ipolyság polgármestere nyitotta meg, aki a dokumentálás fontosságát hangsúlyozta. Fördős Attila a Híradó kérdésére a két város közötti kiemelkedően jó kapcsolatról számolt be, de legemlékezetesebb eseményként a 2004-es határnyitást említette.

Fördős Attila polgármester, Vác
Emlékszem, hogy hogyan kellett ezen a határon átmenni, és amikor Vác városa és Ipolyság együtt vághatta át a szalagot és jelképessé tette immár a közénk ékelődött határt, akkor azt gondolom, hogy egy nagyon-nagy eseménynek voltunk részesei. És azt is mondjuk ki, hogy mindig azon küzdünk, hogy közénk soha többé senki ne húzzon semmilyen határt.


Ipolyság polgármestere kiemelte: fontosnak tartja, hogy a két város közötti kapcsolat messze túlmutat a formális együttműködésen.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.