ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


SPORT
Feltöltötte NAT - kedd 29 április 2014 - 08:46:20
Az edzőcsere sem segített a kieső helyre zuhanó a váci férfi kézilabda együttesen
Sorozatban harmadik ötgólos győzelmét aratta a Vác FC


Mint arról pénteken röviden már hírt adtunk, a váci kézilabdasport első bajnokcsapatát ünnepelheti a város.
Az Ipress Center-Vác ifjúsági együttese ugyanis az elmúlt hét második felében mindhárom rájátszásos mérkőzését megnyerte és aranyérmes lett. Ottó Katalin edző tanítványai először a Fradit verték 32-25-re, majd a Debrecen ellen diadalmaskodtak 34-25-re. A gödöllői torna döntőnek beillő találkozóján a félidőben 14-12-re még a Győr vezetett, ám a folytatásban a végsőkig kiélezett küzdelemben fordítottak a mieink.
A bajnoki címet jelentő találatot a legvégén Németh Kitti dobta hétméteresből, kialakítva a 22-21-es váci sikert.

Az orosháziak elleni hazai vereség után a Váci KSE elnöksége felmentette a vezetőedző feladatok alól Rosta Istvánt. Így a pestszentlőrinciek elleni fontos hatvan perc során Stranigg Ferenc irányította a váci kézilabda gárdát. A váltás nem hozott megváltást, hiszen a vendégek 13-11-es félidei vezetésük után 28-26-ra nyertek a mieink ellen.
A kiesés elkerüléséért vívott hatvan perc első negyedórájában még a Vác vezetett egy-egy találattal, ám a cserék után négy gólt kaptak zsinórban.
Az első félidő végén Lendvay Péter góljaival sikerült megállítani a rossz szériát, majd a fordulást követően Laurencz Szabolcs eredményességével tudott a hazai gárda időnként egyenlíteni. Az idegeskedés és a rengeteg hiba azonban megbosszulta magát és a megérdemelten nyerő fővárosiak helyet cseréltek a gödörben lévő Váccal.
Csapatunk május 3-án szombaton este hattól a sereghajtó győrieket látja vendégül, az említett vereséget pedig mai adásunkban felvételről levetítjük.


Amilyen nehezen indult, olyan gólfesztivállal fejeződött be a megyei bajnokság 24. fordulójában az éllovas váci legénység Üllő elleni hazai bajnokija.
Csank János vezetőedző csapata egészen az első félidő hajrájáig sikertelenül próbálta feltörni a stabil vendégvédelmet. Szerencsére Gulyás Máté szabadrúgása ekkor utat talált a kapuba. A szünet után még negyedóráig állt ellen keményebben az Üllő, ám akkor tíz perc alatt két Greff Ádám és egy- egy Rusvay Gergely és Zsolnai Richárd találattal 5-0-ra elhúzott a Vác.
A hajrában szépített az ellenfél, ám a slusszpoént Zsolnai Richárd újabb gólja jelentette, amely beállította a 6-1-es hazai sikert.
A Vác FC legközelebb vasárnap 17 órától a Halásztelek vendége lesz.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.