|
|
ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!
SPORT
|
Feltöltötte NAT - szerda 30 április 2014 - 15:07:07 |
|
Nagy bravúrral, idegenben verte egyik legerősebb riválisát másodosztályú futsal együttesünk 11 gólos vereséggel zárták az alapszakaszt a váci vízilabdázók
A futsal élvonalba kerülésért vívott hatcsapatos rájátszás második körét idegenben, a Vasas ellen indította a váci gárda. A mindvégig izgalmas, kemény találkozó első félidejében remekeltek a mieink! Benkó Bence korán szerzett vezetőgólját még gyorsan egalizálták a hazaiak, majd Styevkó Gábor találatát is kiegyenlítették. Ám a szünetig Benkó Bence, Halász Bence és Makk Levente góltriászával 5-2-es előnyt szorgoskodtak össze. A negyven perc alatt a hazaiaknál két-két sárga és piros lap is villant, a mieink termése pedig ennek a fele volt. A Dunatours Vác Halász Bence és Makk Levente góljával a fordulást követően tovább növelte előnyét, melyre a legvégén már csak szépítéssel tudott válaszolni az ellenfél. A 7-5-ös győzelem után a mieink a második helyre léptek előre a táblázaton. Legközelebb május 5-én hétfőn este nyolckor a váci sportcsarnokban fogadják a Békéscsabát.
Szombaton az egri fordulóval befejeződött a Váci Vízlabda SE számára a bajnokság alapszakasza. A mieink a miskolciak ellen szálltak vízbe és súlyos, 18-7-es vereséget szenvedtek. A hatcsapatos csoport a Vác az ötödik helyen zárt: két győzelme mellett 13 alkalommal szenvedett vereséget. Csapatunk a 15 találkozón 111 gólt dobott és 283-at kapott. A folytatásban a bajnokság helyosztói következnek.
A hosszú hétvégén pályára lép mindhárom váci labdajáték együttes. Az élvonalbeli kézilabdázónők kezdik a sort, akik pénteken este hatkor Békéscsabán próbálnak pontot szerezni. A váci focisták szombaton 17 órakor idegenben, a Halásztelek vendégeként lépnek pályára, míg ugyanezen a napon 18 órától a váci sportcsarnokban a helyi férfi kézilabda gárda a győrieket fogadja.
|
|
|
|
Impresszum | Szerzői jogok | AdatvédelemEz az oldal e107 portál rendszert használ. Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.
|
|