|
|
ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!
Sport
|
Feltöltötte NAT - csütörtök 09 október 2014 - 09:04:07 |
|
A nyolcaddöntő másik NB III-as csapatának otthonában játssza következő kupamérkőzését a váci labdarúgó együttes. Lilára verte újpesti ellenfelét az NB II-es váci futsalgárda.
Hétfőn délelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában megtartották a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének sorsolását. A helyszín vonatkozásában igen balszerencsés volt a Vác FC, hiszen az egyetlen olyan variáció jött létre, amely idegenbeli szereplést jelent a Csank-legénységnek. Ugyanis a legjobb nyolc közé jutásért a másik harmadosztályú csapat, a Kisvárda jutott ellenfélnek és a sorsolás szerint a Keleti csoportot veretlenül vezető ellenfél otthonába kell utaznia csapatunknak. Ez október 29-én, szerdán kora délután lesz. A továbbjutás egy találkozón dől el, döntetlen esetén hosszabbítás, illetve 11-esek következnek.
Egy vereség, majd két minimális győzelem után gólzáporos sikert értek el másodosztályú futsalosaink. A Dunatours Vác a mindössze öt mezőnyjátékost felvonultató Újpest ellen már az első percben megszerezte a vezetést, majd a 8. percben már 7-0-ra vezetett. Ekkor szerezte az első, majd egy újabb váci találat után a második - és egyben utolsó - gólját a lila-fehér együttes. A 11-2-es első után a második félidőben újabb egy tucat váci hálórongálás következett, így megsemmisítő különbséggel, 23-2-re nyert csapatunk. A gyakori gólszerzésből leginkább Makk Levente vette ki részét, aki öt alkalommal talált be a sokat cserélő vendégcsapatból. A Vác legközelebb október 13-án hétfőn este nyolctól a Hódmezővásárhely csapatát fogadja.
Nem csak a váci férfi kézilabda együttes, hanem a gödi újonc hölgykoszorú is vezeti a másodosztályban a csoportját. A különbség, hogy a gyengébb nem kézisei a Keleti, míg a váciak a Nyugati csoportban vitézkednek. Ám mindkét csapat egyformán győzelemmel vette a pontvadászat első négy fordulóját. A gödiek több rutinos volt váci játékos mellett Hámori Konszuéla és Helembai Fanny révén jelenleg is két, az Ipress Center-Vác felnőtt keretéhez tartozó tehetséggel szerepelnek. Legutóbb vasárnap a jó játékerőt képviselő Orosháza ellen nyertek a gödiek hazai pályán 30-23-ra és százszázalékos mutatóval állnak a tabella élén.
|
|
|
|
Impresszum | Szerzői jogok | AdatvédelemEz az oldal e107 portál rendszert használ. Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.
|
|