ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


300 éves piaristák. Konferenciával ünnepelték a jubileumot.
Feltöltötte NAT - kedd 11 november 2014 - 09:16:09
Tudományos konferenciával emlékeztek a váci piarista iskola 300 éves fennállására. Pénteken a városi gimnázium és a piarista rend közös szervezésében tartottak előadásokat a tanintézmény dísztermében. A konferenciát azzal a céllal rendezték meg, hogy megismertessék az érdeklődőkkel a jubiláló váci piaristák múltját.

Tudományos konferenciát tartott pénteken a Váci Piarista Gimnázium és piarista rend központi levéltára. Az esemény a tanintézmény alapításának 300. évfordulója kapcsán jött létre azért, hogy az érdeklődők szakmai előadások során ismerhessék meg a városi piaristák történelmét. A konferenciára a piarista rend és a gimnázium egykori, illetve jelenlegi munkatársain kívül a váci intézmények vezetői és a piarista öregdiákok is kíváncsiak voltak. A rendezvényt Futó Béla iskolaigazgató nyitotta meg, aki elsőként Beer Miklós megyéspüspököt kérte fel a vendégek köszöntésére. A Váci Egyházmegye vezetője az idei év jeles évfordulóira emlékeztette az esemény kapcsán a jelenlévőket.

Dr. Beer Miklós, megyéspüspök, Váci Egyházmegye
300 évvel ezelőtt született Migazzi Kristóf bíboros, akinek köszönhetjük az egyházi főterünket, a Székesegyházunkat, a püspöki székházat, és a többi egyházi épületünket. Aztán az is egy jeles évfordulója volt a városunknak, hogy éppen 250 évvel ezelőtt Migazzi bíboros úr vendégül látta Mária Teréziát, és akkor épült a Diadalív, a mi kedves kőkapunk, Magyarország egyetlen épségben lévő diadalíve. És ezekhez az évfordulókhoz kapcsoljuk hozzá ezt a mai ünnepet.

Beer Miklós szerint a piaristák szolgálata a mai napig érezhető a városban, hiszen követendő örökséget hagytak ránk. Ezt követően Tarnai Richárd országgyűlési képviselő köszöntötte az érdeklődőket, aki egykori piarista diákként a 300 éves tevékenység jelentőségét hangsúlyozta.

Dr. Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott, országgyűlési képviselő
300 éves itt a váci iskola és 300 éves a kecskeméti iskola is. Én azt gondolom, hogy ha minden egyes évben a piarista rend, a piarista iskolák egyetlen személyt - csúnya szóval - ki tudtak termelni maguk közül, a falaik közül, akik akár csak megközelítették ennek a 300 kiváló egykori görög férfiúnak az életpéldázatát, akkor már sikeres volt ez az iskola.

Tarnai Richárd szerint a piaristák sikerét a hit, a tudás és a jóság adja, ezért biztos benne, hogy a következő 300 évben is kiváló diákok és emberek kerülnek majd ki a kezeik közül. A folytatásban kezdetüket vették az előadások, melyek során többek közt a váci piarista gimnáziumról, annak egykori diákjairól és kiemelkedő alakjairól, a piaristák építkezéseiről és épületeiről, illetve a rend működéséről hallhattak az érdeklődők.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.