ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Nyílt nap a cementgyárban. Kihirdették a Zöld Megoldás pályázat eredményét.
Feltöltötte NAT - csütörtök 11 december 2014 - 09:15:41
Idén is megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt a váci cementgyár. A DDC hagyományos nyílt napi programjaira kedden került sor, melyre az önkormányzat képviselőit, illetve a helyi szervezetek és intézmények vezetőit várták. A médianyilvános- eseményt évek óta azzal a céllal rendezik meg, hogy a látogatók megismerjék a vállalat aktuális fejlesztéseit, valamint a mindennapi működésbe is betekintést nyerjenek. A nyílt napon átadták a Zöld Megoldás Pályázat díjait is amelynek köszönhetően két váci intézmény is milliós támogatáshoz jutott.

Kedden ismét nyílt napot tartottak a DDC váci gyárában. A vállalatnál már évek óta hagyomány, hogy egy napra vendégül látják a városi intézmények képviselőit, illetve az érdeklődő polgárokat. Az esemény célja, hogy tájékoztassák a látogatókat az üzem aktuális fejlesztéseiről, valamint megismertessék velük a mindennapi működést. A programok idén is Szarkándi János vezérigazgató előadásával vették kezdetüket.

Szarkándi János, elnök-vezérigazgató, Duna-Dráva Cement Kft.
Meg kellett változtatnom az utóbbi néhány évben hagyományossá vált nyitómondatomat, nevezetesen azt, hogy „Ez az év egy átlagos év”. Ugye az elmúlt esztendőkben ez mindig azt jelentette, hogy egy kicsit rosszabb, mint az előző év, egy kicsit jobb, mint a következő év, talán nem is kicsit. Hála égnek ebben az évben ezt a mondatot már nem így kell használnom, hanem úgy, hogy ez egy átlagos év, egy kicsit jobb, mint előző év, és reméljük, hogy egy kicsit rosszabb, mint a következő év lesz.

A vezérigazgató kiemelte: a megfelelő munkavédelmi környezet érdekében ebben az évben meghirdették az „Egészséges élet, biztonságos munkahely” programot. Ezt követően bemutatták a tavalyi év nyertes projektjét, majd kihirdették a 2014-es „DDC Zöld Megoldás-pályázat” díjazottait. Mint kiderült: idén a Kisvác-Középvárosi óvoda 2 millió forintot nyert, a Sződligeti Napközi Otthonos Óvoda pedig 1,5 millió forintos támogatásban részesült. Egy átcsoportosításnak köszönhetően a Madách Imre Gimnázium is további 1 millió forinttal gazdagodott. A nyílt nap végül hagyományosan egy gyárlátogatással zárult.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.