ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Változik a helyszín! A főtérről rajtol a Mikulás Futás
Feltöltötte NAT - péntek 12 december 2014 - 15:33:43
Hétvégén zajlik a város egyik legnagyobb tömegsport rendezvénye, a Mikulás Futás. A vasárnap reggel 08.00.- tól megrendezett esemény a megszokottak szerint zajlik, változás azonban, hogy most először nem a Szérűskertből, hanem a főtérről indul a rajt.

18. alkalommal rendezik meg a Mikulás Futást Vácon. A hagyományok szerint idén is több kategóriában lehetett, illetve lehet még a rajt előtt is nevezni. A rendezvény helyszíne viszont most a megszokottakkal ellentétben nem a Szérűskert lesz, hanem az önkormányzat előtt, a Március 15.-e térről indul a verseny. Vasárnap 08.00.- kor tehát a főtéren lehet még nevezni, rá félórára pedig az óvodások rajtolnak majd a célvonaltól. 09,30- tól indulnak majd a mikulás távok. A három kategória szerint a Kis Miki 4,6 kilométeres, majd a Nagy Miki 13,6 kilométeres futások indulnak, végül pedig 1,9 kilométeres Buli Miki lebonyolítására kerül sor. A szervezők szerint 11.00. órakor lehet majd eredményhirdetésre számítani, de egyben arra is felhívják a figyelmet, hogy a tömegsport rendezvény ideje alatt 08,00,- és 13,00, óra között a buszok nem közlekednek majd a főtéren.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.