ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Adj egy napot a Ligetnek!
Feltöltötte webV - hétfő 23 március 2015 - 08:50:23
21. alkalommal takarították ki a Ligetet a váci iskolások. A város tüdejének is nevezett zöld területről két napon át nemcsak a szemetet szedik össze az akció keretében, hanem gallyakat metszenek és csemetéket is ültetnek a diákok, amiket aztán két héten keresztül locsolni is fognak. A város összes iskolája részt vett a takarításban, idén ráadásként a deákvári vízfogó rendbetételét is bekapcsolták a programba.

Reggel kilenckor Bíró György, a program megálmodója először rövid eligazítást tartott a diákoknak a napfogyatkozás miatt, majd kiosztották a szerszámokat és megkezdődött a munka. A 21 éve rendszeresen megrendezett Adj egy napot a Ligetnek elnevezésű program valójában két napos, hiszen míg pénteken a diákok kezdik a takarítást, szombaton a sportegyesületek és civil szervezetek folytatják a munkát. A reggeli kezdésre Mokánszky Zoltán alpolgármester vezetésével az önkormányzat részéről is érkeztek segítők. Az alpolgármester a Híradónak azt mondta, több szempontból is fontosnak tartja a kezdeményezést.

Mokánszky Zoltán alpolgármester Vác
A Liget a városnak a tüdeje. Ez az egyetlen olyan zöld terület, amely több mint 20 hektárt foglal magában, úgyhogy a mi jövőnk is a Ligetben rejlik. Egy-egy ilyen Liget takarítás alkalmával több, mint ötszáz zsák szemetet szednek össze és több mint négy-öt konténer avart gyűjtenek össze a fiatalok.

A jóidő beköszöntével és a húsvét közeledtével megnő a terület látogatottsága, ezzel együtt sajnos a szemét mennyisége is, hangsúlyozta Sztankó Attila káplán. A lehullott lombok maradékát is ilyenkor takarítják el, de a fő cél az, hogy az ünnepre megszépüljön a kápolna környéke.

Sztankó Attila káplán
Sokszor látom, hogy nem is a gyerekek szemetelnek, hanem középkorúak, idősek. Egyszerűen megeszi a csokiját, vagy valamit és eldobja. Talán a csikkek a legnagyobb problémánk. Elszívja a cigarettát, ott ahol éppen találta, ott eldobja és kész. Annak a tudata, hogy ez nemcsak valakié, hanem ez az én területem is, és nekem sem jó, ha én disznóólban lakom, ez egy nagy kérdés.

Sztankó Attila szerint a példamutatás az igazán célravezető módszer, majd hozzátette, a szavaknál sokkal többet jelentenek a tettek, példaként említve Beer Miklós püspököt, aki rendszeresen kijár a Konstantin térre söprögetni.
A program szervezője, Bíró György a környezetvédelmi jelleg mellett értékvédelemről is beszélt.

Bíró György
Ilyenkor metszeni szoktunk, ültetni szoktunk és egyáltalán rendet teszünk, hogy úgy nőjön ki a természet nyárra, ahogy azt elvárjuk. A másik pedig, hogy mindjárt itt van húsvét, és húsvétra szeretnénk egy olyan helyzetet hozni, hogy jövő héten akik a keresztútról jönnek zarándokok, azok már egy meghittebb szakrális helyet találjanak, ahol nincsen tele minden szeméttel.

A Ligettel párhuzamosan a deákvári vízfogó területén is hasonló céllal gyülekeztek a diákok. A körzet képviselője szertné, hogy a most kiszáradt, szemetes vízmedrek körül valódi, gondozott pihenőterületet lehessen kialakítani.

Mokánszky Zoltán
Nagyon sokan szeretik ezt a részt, ez Deákvárnak pihenő övezete, és nekem van egy egyéni képviselői indítványom, amelyet majd a HÉSZ tárgyalásakor fogunk megtárgyalni, hogy szeretném természetvédelmi területté minősíteni.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.