|
|
ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!
Áldás a templomon.
|
Feltöltötte webV - kedd 24 március 2015 - 09:54:08 |
|
Hívek, adományozók és egyházi személyek csoportja gyűlt össze pénteken négy órakor, hogy a piarista templom melletti rendház falán elhelyezett emléktáblát felavassák. Mint ismeretes, Vácon 300 éve telepedtek le a piarista szerzetesek, tavaly ebből az alkalomból több programot és ünnepséget is tartottak az intézményekben, most pedig a jubileumra elkészült templom- és rendházfelújítást ünnepelték.
Az 1714-ben letelepedett piaristák a belvárosban 1741-re építették fel a Szent Anna templomot és a mellette álló rendházat, tavaly a 300 éves jubileum alkalmából kezdődött meg mindkét épület homlokzatának felújítása. A leromlott állapotú épületeket utoljára a hetvenes években tatarozták, most viszont a tartományfőnökség finanszírozásával, valamint a püspökség, az önkormányzat és magánemberek adományaiból állították helyre. Az utcafrontok felújítása mellett egy sikeres energetikai pályázat keretében mintegy 400 ablak cseréjére is sor került. Pénteken a felújítás projektjének elindítója, Beer Miklós megyéspüspök ünnepélyes keretek között áldotta meg az elkészült munka gyümölcsét, a megszépült Szent Anna templomot és a mellette álló rendházat.
Beer Miklós megyéspüspök Váci Egyházmegye Amikor áldást kérünk, tulajdonképpen azt a szándékunkat fejezzük ki, hogy azt akarjuk megvalósítani, amit az Úristen vár tőlünk. Hogy a ránk bízott gyerekeket, fiatalokat a nevelésben hozzásegítsük azokhoz az értékekhez, amelyekkel együtt ők a Jóisten szándéka szerint nagyszerű emberekké, felnőtt emberekké, egyházunknak és hazánknak a tagjaivá válhatnak.
|
|
|
|
Impresszum | Szerzői jogok | AdatvédelemEz az oldal e107 portál rendszert használ. Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.
|
|