|
|
ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!
Felsőoktatási együttműködés. Mérnökhallgatók jártak a DDC-ben.
|
Feltöltötte webV - csütörtök 02 április 2015 - 08:51:19 |
|
Ifjú mérnökjelöltek jártak a DDC a váci gyárában. A Budapesti Műszaki Egyetem Zielinski Szilárd Építőmérnöki Szakkollégiumának hallgatói március 27-én látogattak a városi üzembe, azzal a céllal, hogy egy kiegészítő cementtechnológiai képzésen vegyenek részt. Guth Zoltán kommunikációs vezető elmondta: a program a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség kezdeményezése, amely a fiatal generáció gyakorlati oktatására irányul.
Nagy népszerűségnek örvend az a cement- és betonipari képzés, melyet a Budapesti Műszaki Egyetem Zielinski Szilárd Építőmérnöki Szakkollégiumának hallgatói számára hirdetett meg a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség. Guth Zoltán, a DDC tagvállalat szóvivője híradónknak elmondta, hogy az oktatás által a fiatal mérnökjelöltek az elméleti képzésen túl gyakorlati tapasztalatokra is szert tehetnek, hiszen a CEMKUT Kft. mechanikai és kémiai laborja mellett a DDC Váci Cementgyárát, valamint budapesti betonüzemét is meglátogatták. A 90 hallgató március 27-én ismét a váci üzemben nyerhetett betekintést az európai színvonalú cementgyártásba.
Guth Zoltán, kommunikációs vezető, Duna-Dráva Cement Kft., Vác Nagy örömünkre szolgál, hogy már érkeztek is hallgatói visszajelzések. Pontosan azt emelték ki, hogy gyakorlatorientált a képzés, tehát azokat az elméleti tudásanyagot, amelyet az egyetemi képzés keretében megkapnak, itt gyakorlati oldalra tudják átültetni. A kollégák meg tudják mutatni azt, hogy hogyan is működik egy korszerű betonüzem és hogyan működik egy európai színvonalon üzemelő cementgyár.
A Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség tagvállalatai egyébként 2012 óta működnek együtt a felsőoktatási intézményekkel, hogy így járuljanak hozzá a jövő mérnökeinek a biztosításához.
|
|
|
|
Impresszum | Szerzői jogok | AdatvédelemEz az oldal e107 portál rendszert használ. Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.
|
|