|
|
ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!
XIX. Méta Fesztivál. Második lett a Váczi Néptáncegyüttes.
|
Feltöltötte webV - hétfő 01 június 2015 - 08:52:55 |
|
Ismét ezüstérmes lett a Váczi Néptáncegyüttes az ország legnagyobb gyermek táncfesztiválján. Május 23. és 25. között került megrendezésre a XIX. Méta Fesztivál Balatonbogláron, ahol kategóriájukban az abszolút második helyet szerezték meg a váci néptáncosok. Az önkormányzat idén 2,5 millió forinttal támogatta a helyi együttest, amely a források egészét a Nyugat-magyarországi versenyen való részvételre fordította.
A Váczi Néptáncegyüttes két év után ismét részt vett a neves Méta Fesztiválon, melyen idén is ezüstérmet szerzett. A versenyt már 19. alkalommal rendezték meg a pünkösdi hétvégén Balatonbogláron, ahol az ország legjobb gyermek tánccsoportjai mérettetik meg magukat évről-évre. A Karánsebessy Balázs által vezetett együttes az általános iskolai felsős kategóriában az abszolút második helyet hozta el 2015-ben, méghozzá kiemelkedő 160 ponttal sikerült ezt elérniük. A győztes koreográfia népviseletét a városi támogatás egy részéből, mintegy 1 millió forintból készítették kifejezetten erre az alkalomra, míg a maradék összeget a háromnapos szállásra, nevezési- és utazási költségre fordították a táncosok.
Karánsebessy Balázs, vezető, Váczi Néptáncegyüttes Két koreográfiát vittünk. Az egyik egy délalföldi páros tánc, a másik pedig egy kalocsai játékfűzés és mars. A kalocsai játékfűzéssel és marssal sikerült elérnünk ezt a nagyon szép eredményt. Egyébként a délalföldi műsorokból azt hiszem három délalföldi koreográfia volt és ezen belül a legmagasabb pontszámot ezért a mieink kapták. A győztes koreográfiánk pedig Biciklis névre hallgat és mondom kalocsai táncot adtak elő a leányok.
Ha a költségvetésük engedi, a váci néptáncosok a közeljövőben is részt vesznek a Méta Fesztiválon, ahol reményeik szerint a város hírnevét öregbíthetik - tette hozzá az együttes vezetője.
|
|
|
|
Impresszum | Szerzői jogok | AdatvédelemEz az oldal e107 portál rendszert használ. Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.
|
|