ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Átadták a tahitótfalui gátat. Mintegy 10 ezer embert érint a beruházás.
Feltöltötte webV - csütörtök 24 szeptember 2015 - 08:23:43
Elkészült az árvízvédelmi gát Tahitótfaluban. A Duna túloldalán található településen csütörtökön adták át a hagyományos földvédművet, amely mintegy tízezer ember biztonságáért felel majd egy esetleges áradás idején. A beruházás közel 800 millió forintnyi európai uniós forrásból valósult meg.

Szeptember 17-én a végéhez ért az az öt éves projekt, melynek keretében megépült a Tahitótfalut és a Szentendrei-szigetet védő gát. Az elkészült védmű gyakorlatilag egy hagyományos földgát, amely mintegy 900 méter hosszan állja útját a Dunának. Az árvíz az évek során jelentős károkat okozott a Tildy-híd szerkezetében is, így a szigeti települések megfelelő ellátása érdekében a hídfő megerősítésére is lehetőség nyílt a közel 800 millió forintos támogatásból.

Dr. Sajtos Sándor Imre, polgármester, Tahitótfalu
2006-ban például a hidat le kellett zárni a nehézgépjármű forgalom elől és így gyakorlatilag a szigeti települések, tehát Szigetmonostor és Pócsmegyer, Kisoroszi ellátása ilyen tekintetben korlátozott volt. Nem beszélve arról, hogy 2013-ban ez fokozódott, hiszen akkor még nagyobb volt a szigeti településeken az árvíz és a nehéz gépjárműveket át kellett engedni és eléggé veszélyes helyzet alakult ki. Tehát önmagában nemcsak Tahit védi ez a gát, hanem árvíz alkalmakkor az egyetlen szárazföldi megközelítés ugye maga a Tildy-híd a szigeten és így minden körülmények között a híd az tudja biztosítani a nehézgépjárművek forgalmát is.

A földgát három és fél méter széles, felszíne a gyalogos-, illetve kerékpáros forgalmat is bonyolítja Kisoroszi irányába, tehát közlekedésre is alkalmas. A megvalósult beruházás azonban elsősorban a mintegy tízezer ember biztonságát és megfelelő ellátását szolgálja.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.