|
|
ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!
Nagymarosi strandtakarítás.
|
Feltöltötte webV - kedd 29 szeptember 2015 - 09:33:06 |
|
Kitakarították a Duna-partot Nagymaroson. A két éve működő szabadstrand környezetét szebbé tevő kezdeményezést a polgármester indította el, aki már korábban célul tűzte ki a település turisztikai központtá fejlesztését. A strand megnyitásához számos követelménynek kellett megfelelni, amik azóta teljesültek, mostanra már arra koncentrál a vízparti önkormányzat, hogy a strand és ezzel együtt a város minél vonzóbb legyen az idelátogatóknak.
A nagymarosi szabadstrandot két éve használhatják legálisan a fürdőzők. A parton öltözők, elsősegélyhely, zuhanyzók és illemhelyek lettek kialakítva, valamint a vízminőséget is rendszeresen ellenőrzik a szakemberek. A megnövekedett forgalommal azonban sajnos a nagyobb mennyiségű szemét is együtt jár, ezért a polgármester az általános iskolás diákokat kérte meg, hogy segítsenek rendbe tenni a környezetet.
Petrovics László, polgármester, Nagymaros Azt gondolom, ennek nagy jelentősége van lakossági szempontból is, hiszen a gyerekek így tanulják meg megbecsülni, ami a városért történik. Itt tanulják meg azt, hogy település lakóként az ő dolguk is, hogy a településért valamit tegyenek és a Nagymarosi fejlődésért is, hiszen ezt a strandot nem csak a nagymarosiak használják, hanem turisták is, és ők viszik a jó hírét, vagy nem jó hírét ennek a partszakasznak, hogyha jól érzik magukat, vagy ha éppen nem.
A polgármester szerint Nagymaros akkor maradhat a továbbiakban is kedvelt turisztikai célpont, ha a gyerekekben már most tudatosítják, hogy ezért folyamatosan tenni kell. Petrovics László a mostani Duna-part takarítással hagyományt kíván teremteni, amihez a későbbiekben civilek és cégek is csatlakozhatnának.
|
|
|
|
Impresszum | Szerzői jogok | AdatvédelemEz az oldal e107 portál rendszert használ. Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.
|
|