ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Kormányablak a vasútállomáson.
Feltöltötte webV - kedd 15 december 2015 - 08:46:30
Kormányablak nyílt a felújított vasútállomáson. A váci az országban az ötödik iroda, amit pályaudvaron létesítettek, mégpedig azzal az elgondolással, hogy az utazóközönség nagyobb kitérő megtétele nélkül tudja a hivatalos ügyeket intézni. A pénteki ünnepélyes átadón Baltay Tímea helyettes államtitkár elmondta, ezzel együtt már 220 helyen várja kormányablak az ügyfeleket.

Péntek délelőtt Vác és a környező települések vezetőinek részvétele mellett zajlott a legújabb kormányablak ünnepélyes átadása a váci pályaudvaron. A vasútállomás főépületében kialakított irodában Baltay Tímea helyettes államtitkár azzal köszöntötte az ünnepségen résztvevőket, hogy országszerte csak ezen a héten nyolc hasonló integrált ügyfélszolgálati központot adtak át és a tervek szerint év végére 240-re bővül az irodák száma.

Dr. Baltay Tímea helyettes államtitkár
Ez a nyitási tendencia úgy gondolom, megfelelően mutatja a közigazgatás fejlesztésének a volumenét, melynek elsődleges célja az állampolgárok mindennapjainak megkönnyítése.

A helyettes államtitkár azt is hozzátette, a cél az, hogy a közigazgatásban előforduló ügyek egyre nagyobb százalékát lehessen elektronikus formában otthonról intézni, emellett pedig a kormányablakokban tovább nőjön a személyes ügyfélkiszolgálással bonyolítható ügykörök száma. Tarnai Richárd kormánymegbízott arról beszélt, hogy ezentúl a vasútállomásra érkezők a várakozási időt is felhasználhatják majd ügyintézésre.

Dr. Tarnai Richárd kormánymegbízott, Pest Megyei Kormányhivatal
Az állam egy lehetőséget kínál, hogy ha egyébként tétlenül telnének a percek, és eszünkbe jut, hogy jó lenne egy ügyet elindítani, vagy éppen átvenni egy okiratot, egy okmányt, akkor azt itt meg lehet tenni, be lehet jönni.

Harrach Péter, a város országgyűlési képviselője kiemelte: az uniós forrásból felújított pályaudvar most a megreformált közigazgatás keretében egy újabb szolgáltatással bővül, ami kényelmes és nyugodt feltételeket biztosít az ügyintézéshez.

Harrach Péter országgyűlési képviselő
Úgy gondolom, ami itt a városban történik, az egyúttal kihat az ország egészére is. Ez pedig nem más, mint egy rendezett világ építése.

Az átadást jelző szalagátvágást követően a vendégek bejárták az ügyfélteret, ahol akár kisgyermekes családok is kényelmesen intézhetik hivatalos ügyeiket, hiszen játszósarkot is kialakítottak. A statisztikai adatok szerint Magyarországon évente mintegy 23 millió esetben fordulnak az államhoz valamilyen ügyben az állampolgárok, ez átlagosan 2-3 ügyet jelent évente. Az idei év végére 240 kormányablak áll az ügyfelek rendelkezésére.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.