ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


SPORT
Feltöltötte webV - kedd 05 január 2016 - 08:38:32
A tavalyi esztendőt értékelték a rallysok.

Vereséggel kezdte az évet az Ipress Center-Vác.

A Speed Rally Team versenyzőpárosa Farkas Roland és Kovács Tibor az évet a Brezova Gokartlanden zárta az ”Év végi Farolás Kövérgázzal!” elnevezésű rendezvényen. A tét nélküli barátságos verseny után Farkas Roland értékelte a csapat 2015-ös évét. Elmondása szerint: ez egy gyengén sikerült esztendő volt számukra, ahol egyedül a váci Gombás-Sejce futam alakult a tervek szerint. A következőkben az autójuk fejlesztését nevezte meg rövidtávú célként a pilóta.

A téli pihenés után január harmadikán folytatta bajnoki szereplését az Ipress Center-Vác, hazai pályán az érdiek ellen. A mérkőzés során kiéleződött a két csapat közti különbség, ugyanis az érdi hölgyek az első negyedóra kivételével gyakorlatilag lejátszották a mieinket és ennek köszönhetően már a félidőben 14-9-re vezettek. Az erőviszonyok a folytatásban sem változtak, hiszen a hazaiak még az ember előnyüket sem tudták kihasználni, így végül 27-20-re elveszítették az idei első találkozójukat.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.