ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Régen volt, hol is volt? Raoul Wallenberg vetélkedő Vácon.
Feltöltötte webV - kedd 23 február 2016 - 08:35:58
Idén is megrendezték Vácon a Raoul Wallenberg Egyesület vetélkedőjét. A megmérettetést már 6. éve hívják életre országszerte azzal a céllal, hogy emléket állítsanak a Holokauszt ártatlan áldozatainak és azoknak, akik emberek tudtak maradni az embertelenségben. A Pest megyei döntőnek hétfőn a váci művelődési központ adott otthon, ahol a várost a Madách Imre Gimnázium és a Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákjai képviselték.

Hétfő reggel középiskolás diákok gyűltek össze a Madách Imre Művelődési Központban, hogy a Raoul Wallenberg vetélkedőn adjanak számot a tudásukról. A Holokauszt magyar történéseit előtérbe helyező történelmi verseny 2011 óta igyekszik emléket állítani a vészkorszak ártatlanul üldözött áldozatainak, illetve a rajtuk önzetlenül segítő embermentőknek. A Pest megyei döntőt már sokadik alkalommal rendezik meg Vácon, ahol különösen nagy hangsúlyt fektetnek a zsidó kultúra ápolására. Erre utalt köszöntőjében Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke is a megnyitón.

Turai János, elnök, Váci Zsidó Hitközség
A Váci Zsidó Hitközség nevében és a polgármester úr megbízásából köszöntöm önöket a Wallenberg-díjas város nevében. Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar városok közül először és mindeddig viseljük Raoul Wallenberg nevét. Igyekszünk ennek megfelelni is.

A hitközség vezetője továbbá bejelentette, hogy jövőre a diákok felkészítését a váci székhelyű Regionális Holokauszt Oktató- és Kutató Központ vállalja magára. A folytatásban dr. Orosz Ferenc a Raoul Wallenberg Egyesület ügyvivője és a zsűri elnöke mutatta be a munkatársait, majd a verseny idei lebonyolítását ismertette a jelenlévőkkel.

Dr. Orosz Ferenc, ügyvivő, Raoul Wallenberg Egyesület, Budapest
Idén két csapat fog továbbjutni ebből a területi döntőből, ahol Pest megyei és budapesti csapatok vesznek részt. A döntő majd március 31-én lesz a Minisztériumban.

Ezt követően a csapatok rövid bemutatkozása következett, majd elrajtolt a verseny. Idén összesen 7 iskola delegálta magát a döntőbe, ahol ezúttal is 8 fordulóban kellett a diákoknak bizonyítani. A fiataloknak különböző tesztkérdéseket kellett megoldaniuk, illetve előadást is tartottak a Holokauszt kapcsán. Vácot a Madách Imre Gimnázium egy, míg a Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskola két csapattal képviselte. Utóbbi végül a dobogóra is felküzdötte magát, hiszen a Mező 1. fél pont hátránnyal a harmadik helyen végzett. Az országos döntőbe a Károlyi Mihály Kéttannyelvű Gimnázium és a Bolyai János Műszaki Szakközépiskola jutott tovább Budapestről. A legjobbaknak járó elismeréseket Fördős Attila polgármester adta át.

Fördős Attila, polgármester, Vác
Vác városa örömmel adott helyt ismét ennek a versenysorozatnak és hát a magunk szerény eszközeivel ugyanúgy, mint tavaly ugyanazt a díjazást megpróbáljuk motivációnak is odaadni a fiataloknak. Tehát itt a győztesek elmehetnek az egyik testvérvárosunkba, Székelyudvarhelyre.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.