|
|
ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!
Szavalóverseny. Idén is kiválasztotta a legjobbat a Reménység egyesület.
|
Feltöltötte webV - csütörtök 10 március 2016 - 12:10:34 |
|
A hagyományokhoz híven idén is megrendezte a Váci Reménység a tavaszi szavalóversenyét. Március 4-én a nagy múltú egyesület székházában gyűltek össze a helyi középiskolák diákjai, hogy eldöntsék, ezúttal melyikük szavalhatja el a március 15-i városi ünnepségen a Nemzeti dalt. A zsűri választása alapján 2016-ban a Madách Imre Gimnázium diákja bizonyult a legjobbnak.
Március 4-én került megrendezésre a váci Reménység tavaszi szavalóversenye, melynek célja, hogy hozzáértő zsűri válassza ki azt a diákot, aki végül előadhatja a Nemzeti dalt a március 15-i városi ünnepségen. Az idei megmérettetésen öt helyi középiskola képviseltette magát összesen tizenhárom indulóval, akik többnyire a 20. századi költők műveiből válogattak. A grémium döntése alapján 2016-ban a „madáchos” Kovács Balázs bizonyult a legjobbnak, így jövő hét kedden ő szavalhatja el Petőfi Sándor költeményét a Kossuth téren. Balázs egyébként a tavalyi október 23-i városi megemlékezésen is közreműködött, valamint a televíziónk által sugárzott „Vers percek” elnevezésű műsorblokkban is ő lett a nézők kedvence február hónapban.
|
|
|
|
Impresszum | Szerzői jogok | AdatvédelemEz az oldal e107 portál rendszert használ. Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.
|
|