ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Új tárlattal jelentkezik a Tragor Ignác Múzeum
Feltöltötte esaniko - hétfő 25 július 2016 - 11:23:25
A tegnapi naptól már látogatható a Görög Templom Kiállítóteremben a múzeum új időszaki kiállítása, Letűnt korok a Duna mentén címmel és egészen november 27-ig látható lesz. Az adományoknak és az utóbbi évek ásatásainak köszönhetően egyre több régészeti lelet kerül a múzeum birtokába, melyek a legkülönbözőbb történelmi periódusokból kerülnek elő. Az állandó kiállítás központjában a város középkori története áll, míg a most nyíló időszakos kiállítás célja a legújabb kutatási eredmények megismertetése.

A Vigalmak résztvevői már megszokhatták, hogy a színpadi események mellett számos kísérőrendezvénnyel találkozhatnak a háromnapos rendezvény során. Ilyen a Tragor Ignác Múzeum letűnt korok a Duna mentén című kiállítása is, melyen stábunk ottjártakor épp az utolsó simításokat végezték a múzeum munkatársai. A tárlat kronológikusan épül fel, melynek során a különböző korokra legjellemzőbb tárgyakat állították ki, melyek a múzeum gyűjtőterületéről kerültek elő.

Mag Hella régész, Tragor Ignác Múzeum

A legtöbb kiállított tárgyunk egyébként Vác területéről került elő, illetve a közvetlen közeléből. A legrégebbi tárgyak egészen a neolitikumból, azaz az újkőkorból valók az itt kiállított tárgyak között, és hát a legfiatalabbak pedig a török kori időszakból.

A múzeum egy különleges leletegyüttessel is készült, ami a kiállítás fénypontjának is tekinthető. A kövület különleges úton vált a kiállítás részévé. Egy építkezés során került elő, majd egy magánszemély adományozta a múzeumnak. A vizsgálat szerint több, mint 3000 éves az ősmaradvány.

Mag Hella régész, Tragor Ignác Múzeum

Ez egy késő bronz kori urnás temetkezésnek az edényei, és nagyon érdekes, hogy benne az elhamvadt emberi csontok is megtalálhatóak voltak.

A múzeum a kiállításhoz kapcsolódóan a jövőben előadásokat és különböző múzeumpedagógiai programokat tervez, amiről az érdeklődők a hirdetmények alapján tájékozódhatnak.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.