ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Indul az őszi fesztivál.
Feltöltötte esaniko - hétfő 03 október 2016 - 08:38:49
Szentpéteri Csilla koncertjével indult az Őszi Művészeti Hetek névre hallgató fesztivál Vácon, a Madách Imre Művelődési Központban. A már hagyománnyá vált programsorozat sokadik alkalommal kerül megrendezésre. Az várakozásoknak megfelelően, színházi előadás, zene, kiállítás és közösségi program is megtalálható lesz a repertoárban.

Ma este 19 órakor Szentpéteri Csilla előadása nyitotta meg az Őszi Művészeti Heteket, holnap pedig Gergely Róbert Szereted-e még?-című műsorával emlékezik Szécsy Pálra az Idősek Világnapja alkalmából. Ahogy azt már megszokhattuk, a rendezvénysorozat egészen november végéig tart majd. A szervezők igyekeztek olyan színvonalas műsorokat összeállítani az elkövetkező két hónapra, amelyben minden korosztály megtalálhatja a számára megfelelő előadást.

Retzler Péter, igazgató, Madách Imre Művelődési Központ

Az idei Őszi Művészeti Hetekről is azt tudom elmondani, hogy egy összművészeti fesztivál, tehát kiállításokkal, színházi előadásokkal, koncertekkel. Tehát nagyon széles réteget szólítunk meg vele.

A Művelődési Központ igazgatója elmondta, a színházi előadások közül az egyik legkiemelkedőbb műsor idén a Száll a kakukk fészkére- című regényadaptáció lesz, Péterfy Bori, Szabó Kimmel Tamás és Kocsis Pál főszereplésével. A regényből film is készült-amit bizonyára sokan ismernek-, október 12-én pedig az Őszi Művészeti Hetek keretében a színház szerelmesei az előadást Vácon is megtekinthetik. Az idősebb generáció számára retro táncházzal is készülnek a szervezők, a fellépők között itt lesz a Pedrofon, a Man-Diner és a váci Panoráma együttes. A humort kedvelőknek pedig a Dumaszínházban Kormos Anett és Kovács András Péter a randik és az ismerkedés titkát fejtegetik majd. Retzler Péter elmondta, a pályázatok is sok lehetőséget nyitottak számukra. Az 1956-os események 60. évfordulóját ünnepeljük októberben. Ennek apropójából az 56-os Emlékbizottság pályázatot írt ki, amin a Művelődési Központ is nyert, így az Őszi Művészeti Hetek ideje alatt egy nagyobb ünnepségsorozatra is lehet számítani.

Retzler Péter, igazgató, Madách Imre Művelődési Központ

Most kiemelt lesz az 56, 60.évfordulójára a váci ünnepség sorozat. Erre pályáztunk és nyertünk is rá, együtt a Tragor Múzeummal, úgyhogy itt gyakorlatilag 21., 22., 23.-án lesz egy óriási ünnepség sorozat.



email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.