|
|
ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!
Lombot gyűjtenek a radnótisok
|
Feltöltötte esaniko - csütörtök 24 november 2016 - 08:54:05 |
|
A lombgyűjtési szezon tetőzésekor jött az ötlet, hogy az általános iskolák környékén egy rendhagyó természetismeret óra keretében akár a diákok is segíthetnének a munkában. A Főkertészet megkereste az intézmények vezetőit, akik közül többen is a kezdeményezés mellé álltak. Az első akciónál stábunk is jelen volt, ahol épp a radnótisok egy csoportja gereblyézte és rakta zsákokba a lehullott falevelet.
Először kísérletnek indult, aztán hamar eldőlt, hogy hagyományt szeretnének teremteni abból, hogy a diákokat bevonják az az őszi lombgyűjtésbe- mondta el a Híradónak Mezei Helga főkertész. A Holding új vezetőjének javaslatára keresték meg az általános iskolák igazgatóit, akik közül többet is sikerült megnyerni az ügynek, így ma reggel a radnótisok egy csoportja már gereblyével a kezében kezdte az első órát.
Mezei Helga főkertész Fölkerestük az általános iskolásokat, hogy milyen módon tudnának részt venni az iskolák környékén a lombgyűjtésben. Ebben a Radnóti iskola élen jár most, és abban egyeztünk meg, hogy a fagyibáros játszótérnél a diákok gyűjtenék a lombot, illetve az iskola környékén is. Ez nagyon jó nevelő hatással van a gyerekekre úgy véljük, és szeretnénk ebből egy hagyományt teremteni és a következő évben is meghirdetni ezt az akciót.
A diákok bevonását az is indokolja, hogy a kertészet dolgozói, akik folyamatosan a lehullott levelek begyűjtésével foglalkoznak, nem tudnak mindenütt egyszerre jelen lenni, ráadásul kevés kivételtől eltekintve a lakók sem szedik össze a portájuk előtt a lombot. Szerencsére azért jó példa is akad: a Dózsa György úton és az Újhegyi úton is rendszeresen kupacba gyűjtik a zöldhulladékot, a Fürj utcában pedig egy szorgalmas lakó több 10 köbméternyi levelet hord halomba minden ősszel. A Holding tervei között szerepel, hogy a jövőben a középiskolásoknak is meghirdetnék a levélgyűjtést, amivel a diákok az 50 órányi kötelező közösségi szolgálatból is letudhatnának néhányat.
Jelenleg akik ezen dolgoznak, az közel 30 ember, mert más munkákat is el kell nekünk látni, a rózsák metszését, bakhátazását, a tulipánhagyma ültetést és a karácsonyi díszítést. Igazából augusztus közepétől lehet ezzel végezni, ha van elég ember december közepére, ahol a platánfák hullajtják a lombjukat ott azért tavaszra is marad munka. Az idén nincs annyi közfoglalkoztatott, ezért kicsit lassabban halad a munka, ezért várjuk a lakosság segítségét is, hiszen ők is nagyon sokat tehetnek azért, hogy ez jól haladjon. Ha ők összekupacolják a lombot és nekünk csak zsákolni kell, és a kocsira feldobni, az nagyon nagy segítség!
|
|
|
|
Impresszum | Szerzői jogok | AdatvédelemEz az oldal e107 portál rendszert használ. Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.
|
|