|
|
ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!
Karácsonyváró ünnepséget tartottak a gyerekeknek
|
Feltöltötte esaniko - hétfő 19 december 2016 - 08:50:03 |
|
A hagyományokat követve idén is karácsonyváró ünnepséget szervezett a Váci Család-és Gyermekjóléti Szolgálat a rászoruló családok gyermekeinek. Az eseményen zenés műsorral szórakoztatták a kicsiket, akik végül ajándékokat is kaptak a szervezőktől. Ételt a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és az egyik helyi pékség illetve az egyházmegyei karitász biztosított, az ajándékok pedig a cipősdoboz akción keresztül érkezett a rászorulókhoz.
A váci Galamb utcai oktatási központban gyülekeztek a jóléti szolgálat gondozásához tartozó családok gyermekei. A karácsonyváró ünnepséget az egyházmegye segítségével szervezte a szociális intézmény, elsősorban azzal a céllal, hogy örömöt szerezzenek a szerényebb körülmények között élő váci, kosdi, csörögi gyermekeknek. Az eseményen Gável András szórakoztatta a megjelent kicsiket, akiknek étellel is kedveskedtek a szervezők.
Pető Csilla igazgató Váci Család-és Gyermekjóléti Szolgálat Uzsonnával próbálunk ráhangolódni a mai délutánra kis karácsony váró süti, bejgli, kalács amit szintén a Élelmiszerbank jóvoltából illetve a Hunnia pékség jóvoltából sikerült megszerveznünk, illetve egy meleg teával fogjuk majd a gyerekeket megkínálni.
A gyerekeket ajándékok is várták, amelyek jelentős része adakozás útján jutott el a díszes dobozokba. A csomagokban a játékok mellé a mindennapi élethez szükséges eszközöket is elhelyeztek a szociális szolgálat munkatársai.
Pető Csilla igazgató Váci Család-és Gyermekjóléti Szolgálat Ezekben a csomagokban tanszerek, ruhaneműk, játékok, könyvek találhatóak, az ajándékok az egyházmegyei karitász jóvoltából, illetve a kedves nézők által ismert cipős doboz akció révén sikerült összeállítanunk.
A csütörtök délutáni karácsonyváró rendezvény keretében 42 kiskorú jutott élményhez és ajándékhoz.
|
|
|
|
Impresszum | Szerzői jogok | AdatvédelemEz az oldal e107 portál rendszert használ. Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.
|
|