|
|
ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!
Félig elmerült a Móló Bisztró
|
Feltöltötte esaniko - kedd 14 március 2017 - 09:00:23 |
|
Süllyedni kezdett a váci Liszt Ferenc sétányon kikötött Móló Bisztró. Az öt kiadható szobát is magába foglaló felépítmény feltehetőleg hétfőn reggel kezdett elmerülni a Dunában, amikor valaki értesítette a tűzoltókat.
Szombaton még szépen úszott a Duna felszínén az öt fürdőfülkés szobát is hordozó Móló Büfé, ám valamikor vasárnap este és a hétfő reggel közötti időszakban süllyedni kezdett. Valaki a hatóságokat is értesítette, miután már szemmel láthatóan elérte a padlószintet a víz. Hétfő délelőtt a helyszínre érkeztek a katasztrófavédők és a vízirendőrség munkatársai is, akik elsősorban azt vizsgálták, hogy a megbillent bisztró jelenthet-e veszélyt a közvetlen a környezetére-illetve, hogy az eset kapcsán történt-e személyi sérülés.
Csámpai Attila pest megyei katasztrófavédelmi hivatal szóvivő Körülbelül a parttól 10-15 méterre egy régi hajó, ami már motorral nem rendelkezett, illetve egy étteremnek kialakított hajóról van szó, léket kapott és folyamatosan áramlik belé a víz. Természetesen kimentek a hivatásos tűzoltók megvizsgálták a helyszínt és megállapították, hogy életveszély nincs, káros anyag nem folyik ki a hajóból, tehát nem szennyezi a környezetet, továbbá, hogy tűzoltó technikával, a jelen állás szerint, nem tudjuk a helyzetet megoldani. Tehát katasztrófavédelmi szempontból nincs beavatkozásunk és a tulajdonosnak felhívtuk a figyelmét, hogy egyéb más módon kell megoldani ennek a mentését. Vannak erre speciális cégek, akik erre szakosodtak tehát a tulajdonos majd felkeresi őket és megoldják ezt a káreseményt.
A vendéglátóhely üzemeltetését egy váci vállalkozó végzi, a hajó azonban egy magánszemély tulajdonában van, aki a helyszínen a híradónak elmondta, hogy nem tarja valószínűnek, hogy a hajótest kilyukadása okozhatta a problémát. A következő időszakban a tulajdonos szakemberek bevonásával igyekszik megállapítani, hogy mi idézhette elő a vis maior helyzetet, majd ezt követően megpróbálják a felszínre emelni a megbillent hajótestet.
|
|
|
|
Impresszum | Szerzői jogok | AdatvédelemEz az oldal e107 portál rendszert használ. Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.
|
|