ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Gyakorló Város-idén a vizekről tartottak előadást az óvodásoknak
Feltöltötte esaniko - kedd 09 május 2017 - 09:15:45
Idén nagymarosi helyszínnel is bővült a Gyakorló Város program, melynek keretén belül 19 egyetemista fiatal tart előadásokat nagycsoportos óvodásoknak. A diákok tájépítész hallgatók, éppen ezért a környezetvédelem, idén kifejezetten a vizek világa volt a téma. A húsz perces foglalkozások során igyekeztek minden olyan eszközt megragadni, amivel a legkisebbek figyelmét is lekötik, így kerültek elő, a plüssállatok, a dalocskák, és az üdítőüveg kupakok is.

Ő itt Szörnyi, a vízi szörny, aki a Balaton ökoszisztémájának megőrzésére és fenntartására törekszik. Ezzel a plüssállattal és még sok egyéb szemléltetőeszközzel igyekeztek fenntartani a tájépítész hallgatók a Diófa útcai óvoda nagycsoportosainak figyelmét. A Gyakorló Város program keretén belül már 2006 óta látogatnak el Vác óvodáiba a Szent István Egyetem hallgatói, ám az idei év kiemelkedő, ugyanis a három váci intézmény mellett Nagymarosra is ellátogattak, ahol közel 60 gyermek előtt tartották meg az előadásukat. Ez alkalommal a 4 csoport közös témája a víz volt, eköré kellett építeniük a foglalkozásokat, így minden óvodában új oldalról közelítették meg a témát.

Tóth Enikő, tanuló

Hát nagyon sokat kutakodtunk az interneten, hogy mi az, ami mostanában nagyon fontos. Úgy gondoltuk, hogy a Balaton Magyarországon azért egy elég ismert és népszerű hely, és erről majd a kicsik is tudnak véleményt mondani. Szennyezzük, nem szennyezzük, az itteni élőlények, ha ide mennek nyaralni, akkor hogyan kell csinálni. Szerintünk ez nagyon fontos, hogy erről tudjanak és, hogy ezt betartsák ők is ezért választottuk ezt a témát.

Az egyetemista elárulta, hogy ő is sokat tanult a foglalkozás során, például hogy, hogyan érdemes megszólítania a legkisebbeket, így tanulságosnak tartja a programot. A környezetvédelem közel áll a tájépítész hallgatókhoz, viszont a pedagógia, és a nevelés már távolabbi területek. Boromissza Zsombor egyetemi adjunktus szerint mégis szükség van az ilyen jellegű képzésre is.

Boromissza Zsombor, egyetemi adjunktus
Ez valóban egy agrárműszaki képzés semmi köze a pedagógiához, de a környezetvédelemhez nagyon sok köze van és meggyőződésem, hogy a mi hallgatóink is nagyon sokat tudnak tanulni ebből a programból. Nem csak a gyerekeknek tudunk valamit tanítani, hanem tőlük is lehet tanulni, az ő érzékenységüket a környezet iránt. És vannak olyan, mondjuk természetvédelmi bemutatáshoz kapcsolódó tervezési feladatok, ahol nagyon sok tapasztalat egy ilyen környezeti nevelés.

Pető Tibor alpolgármester úgy véli fontos a korai nevelés, éppen ezért érdemes már az óvodások életébe is beépíteni a környezettudatos gondolkodást, ehhez pedig az egyetemisták foglalkozásai hozzájárulnak, sőt közvetetten a szülőkre is hatással lehetnek.

Pető Tibor, alpolgármester

Természetesen, ahogy mi neveljük a gyerekeinket, a gyermekeink is nevelnek minket, tehát abban is mindig bízik egy ilyen programot üzemeltető vagy létrehozó csapat, hogy egy kicsit a gyermekek is nevelik az előző generációt és talán a szüleik figyelmét is felhívják azokra a problémákra, a szemét, jelen pillanatban ugye a mai nap a téma a víz.

Az eseményen Kovács Ágnes városi képviselő is részt vett, sőt több állomáson keresztül figyelemmel kísérte a foglalkozásokat, amik tapasztalata szerint sikernek örvendtek. A város gazdasági bizottságának elnöke, úgy látja: a nagy horderejű témaköröket az egyetemisták tálalásában láthatóan az óvodások is képesek voltak befogadni.

Kovács Ágnes

Itt fogalmazódott még meg bennem, hogy a nagyon nagy kérdések a legegyszerűbb módon oldhatók meg, csak tényleg meg kell találni azokat az eszközöket, amivel ezt elérhetjük. Ezek az egyetemisták nagyon jól ezt eltalálták, és biztos, hogy nagyon hasznos az óvónőknek is, látni ezt a kreatív megközelítést, láttam, hogy jegyzeteltek és nagyon nagy élmény volt számomra is.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.