|
|
ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!
Egészségtábor huszonharmadszor
|
Feltöltötte esaniko - hétfő 29 május 2017 - 09:55:25 |
|
Több, mint 20 év telt el azóta, mióta a Területi Összefogással a Megelőzésért Alapítvány, a Váci Baleset Megelőzési Bizottság és a Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány először hirdette meg az Egészségtábor programot. A kezdeményezés keretében általános iskolások készítenek előre megadott témákban pályaműveket, végül közülük 30-an egy balatoni táborozáson is részt vehetnek.
A program életképességét bizonyítja a sokéves múlt és az, hogy míg 20 évvel ezelőtt kizárólag a rajztanárok küldték be az arra érdemes diákjaik pályamunkáit, mára megváltozott a helyzet és a gyerekek már önállóan is jelentkeznek a versenyre.
Bíró György szervező Ilyen szempontból ez egy nagyon jó ómen, hogy már itt a médiumokon keresztül eljut a gyerekekhez, és ott a szülők és a gyerekek látják, hogy ennek van értelme. Ha semmi más, akkor az, hogy a gyerek egy ingyenes táborban részt vesz, ahol szakemberek foglalkoznak vele.
A pályázati témák a program három fő csapásvonala mentén lettek meghirdetve, amik a környezetvédelem, a függőségek megelőzése és a balesetmentes közlekedés témakörét jelentették. Idén több mint 150 pályamű érkezett be váci és környékbeli iskolák 6, és 7. osztályos tanulóitól, amik közül szakértő zsűri válogatta ki a 30 legötletesebb alkotást.
A zsűrizés nem elsősorban a művészeti érték alapján megy, hanem a fantázia alapján, amivel készülnek ezek a rajzok, hiszen úgy gondoljuk, hogyha valaki foglalkozik ezzel a témakörrel és nem tud igazán jól rajzolni, de van fantáziája: körüljárja, leírja, még az is sokkal jobb nekünk, mint ha valaki elmenne ezek mellett a problémák mellett.
Az elmúlt napokban a Madách Imre Művelődési Központban állították ki a legjobb alkotásokat és a kiállítás megnyitóján tették közzé annak a 30 diáknak a nevét, akik az idei egészségtáborba sikeresen pályáztak. Ebben az évben a Karolina Katolikus Iskola és a Juhász Gyula Általános Iskola jeleskedett leginkább a versenyen, így a győztesek is leginkább közülük kerültek ki. A jutalom számukra egy négynapos balatoni táborozás, amihez csak az utazás költségeivel kell hozzájárulni a szülőknek.
|
|
|
|
Impresszum | Szerzői jogok | AdatvédelemEz az oldal e107 portál rendszert használ. Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.
|
|